DVSC - Vasas 4-0 (3-0)

2016. február 13. 15:30

Játékvezetők: Erdős József, segítői: Erős Gábor, Kormányos II. Gábor
Helyszín: Nagyerdei stadion
Zuhogó eső, 5 Celsius fokos levegő hőmérséklet fogadta a játékosokat és a mintegy 400 nézőt.
Csapatunk hagyományos, piros-kék felsőben, kék nadrágban, piros lábszárban, míg ellenfelünk, tiszta fehérben.

90'
Nem tudtuk megnehezíteni a DVSC dolgát, 4-0 lett a vége. Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést. A 4. percben Bódi egy szóló után a bal sarokba lőtt. A 12. percben mi is veszélyeztettünk, Pavlov fejese azonban nem talált kaput. Ezt követően mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a Debrecennek, de a hazaiak veszélyesebbek voltak kapura. A 27. percben Horváth kapott jó labdát és 7 méterről a jobb sarokba helyezett. Nem sokkal később Holman egy szöglet utáni lepattanót vágott a hosszúba. A második félidő elején Pavlov szépíthetett volna, de nagy helyzetben a kapusba lőtt. A 49. percben újabb gólt szerzett a DVSC, Szakály adott középre, Sidibe pedig a bal sarokba sodorta a labdát. A folytatásban főleg mezőnyjáték folyt a pályán, több gól már nem született, ehhez Nagy Gergely 2-3 nagyobb védése is kellett.