Csákvár - Vasas

2018. november 16. 11:00

Helyszín: Csákvár
Csákváron 7 Celsius fok, verőfényes napsütés, és élénk szél fogadta a játékosokat. Csapatunk piros-kék mezben, kék nadrágban, míg ellenfelünk tiszta fehér szerelésben.

1'
A mérkőzést csapatunk kezdte.
4'
Szatmárit lökték fel. 25 méterről végzünk el szabadrúgást. Talabér a sorfalba lőtte a labdát, ami felperdült, ám Balajtit már lesen találta a játékvezető.
8'
Sejben 20 méteres, középről leadott lapos lövése a jobb kapufa mellett 2 méterrel hagyta el a játékteret.
9'
Jobboldali szögletet végeznek el a hazaiak, de felszabadítottunk.
12'
Balajtit ugratták ki a jobbösszekötő helyén, eltolta Hermány mellett a labdát, de az asszisztens zászlaja lest jelzett.
15'
Kovács Milán hosszú labdát ívelt a baloldalon felfutó Birtalanhoz, aki erősen középre adott, de a berobbanó Balajti elől szögletre mentettek a védők.
17'
Szivacski adott középre Balajti 12 méterről lőtt, de lövését blokkolták, majd újrázott, ám abba is belevetődtek.
22'
Hajdú fejese után Birtalan robogott el a bal szélen, középre adását kivágták a védők.
23'
Talabér összefejelt Oroszival, mindkettőt ápolni kell.
25'
Két percig állt a játék, ám már mindkét játékos kész a játékra.
31'
Birtalan futott el a baloldalon, Hajdú labdájával, de szögletre szerelték az alapvonalnál.
32'
Cserél csapatunk, Bese helyén Kovács a kapuban.
35'
Rétyi a gólszerző! 0-1! Hinora adta be a labdát jobbról, a 11-es pont magasságában. Rétyi megelőzte védőjét, és 5 méterről a kapu bal sarkába belsőzte a labdát.
37'
35 méterről Szatmári kapura lőtte a szabadrúgást, ami a jobb alsó sarok mellett fél méterrel suhant el.
41'
Ismét megrezzent a Csákvár hálója, de Birtalan mesteri átemelésébe belefújt a játékvezető les miatt.
44'
Molnár 16 méteres középről leadott lapos lövése centikkel kerülte el a bal kapufánkat.
45'
Vége az első félidőnek. Játékosaink agilisan, agresszívan játszottak és megérdemelten vezetnek. Úgy tűnik Szanyó Károly sort fog cserélni.
46'
A második félidőre bejött Rokszin, Vaskó, Szokol, Baranyai - Borbély, Tóth Keve, Nagy Zoárd, Murka, Hrepka, Eichenvalder.
51'
Hrepka a baloldalon elfutott, több jó cselt végrehajtott, majd 8 méterről jobb belsővel lőtt, de a kapus védett.
53'
Rokszin baloldali beadását Nagy Zoárd 15 méterről a kapu fölé bombázta.
55'
Kovács Zoltán bravúrral védte Simon lövését.
58'
Hrepka előkészítése után Tóth Keve 13 méterről alig lőtte melle.
60'
Hrepka jobboldali középre adása után Nagy Zoárd érkezett középen, de lemaradt a labdáról, egy védő szorongattatásában.
64'
Kapust cserélünk. Bősz érkezik Kovács helyére.
67'
Rokszin baloldali beadására középen érkezett a magas labdára Hrepka, ám fejese a kapu mellé szállt.
75'
Murka jobboldali beadását Nagy Zoárd elől szögletre mentették.
77'
Baloldali szögletet Murka adta be, de a védők felszabadítottak.
81'
Papp a jobboldali 16-os sarkáról lőtt, de a labda a jobb kapufa mellé szállt.
86'
Sándor György rúgásért kapott sárgát, ami a találkozó első kártyája.
90'
Vége a mérkőzésnek.