Békéscsaba - Vasas FC 0-2 (0-0)

2015. augusztus 08. 18:00

Játékvezetők: Szabó Zsolt; asszisztensek: Kelemen, Kormányos
Helyszín: Békéscsaba
A mieink hagyományos piros-kék mezben, kék nadrágban, piros sportszárban, a hazaiak tiszta fehérben lépnek pályára
A mérkőzésre 2914 néző látogatott ki.

1'
Máris nálunk a labda, hátul passzolgatunk
1'
A hazaiak kezdik a mérkőzést
2'
És Remili már is helyzetben! Vida beadását Remili tisztán vette át, majd egy óriási kapufát lőtt.
3'
Criado indult meg a félpályától, majd Pajovic rúgta fel. Szabadrúgás a hazaiaknak.
4'
Borbély 18 méterről a sorfalba rúgta, a saját játékosát találta el ráadásul. A kipattanót fölé tüzelte.
5'
Remilit rúgták fel a kaputól 30 méterre a balösszekötő helyén. Lázok a labda mögött
6'
Lázok beívelését a védők kifejelték.
7'
Grúz szabálytalankodott Spitzmüllerrel szemben a kapunktól 20 méterre. Hazai szabadrúgás következik.
8'
Remilit szöktették hosszan, a kapus talán a 16-oson kívül fogta meg a labdát, de a játékvezető sípja néma maradt
8'
Borbély ismét a sorfalat találta el
10'
A mérkőzés első szögletét mi végezhetjük el, Lázok beadását kifejelték a védők.
11'
Laczkó ívelt be balról, Pajovic kifejelte Szilágyi elől
12'
Eladtuk a labdát a térfelünk közepén, Debreceni már csak szabálytalanul tudta megállítani az ellentámadást. Sárga.
12'
A mai mérkőzésen Grúz jobboldali védőt, Vida pedig jobb szélsőt játszik.
13'
Borbély 22 méteres szabadrúgását Nagy védte bravúrral a bal alsó sarok elől.
15'
Lázok végzett el szabadrúgást jobb oldalról, Debreceni feje előtt pár centivel suhant el a labda
17'
Grúz jobboldali indítása hosszú volt Vidának
19'
Grúz jobboldali keresztlabdáját gyönyörűen fejelte középre Remili, Lázok átvette majd szép gólt lőtt, de a játékvezető úgy látta, hogy kézzel vette át a labdát, így gól nincs, de sárga lap van.
22'
Novák 24 méterről, középről legalább két méterrel a kapu fölé lőtt
22'
Lázok 30 méteres lövése szállt jóval a kapu fölé
22'
Criado indult meg bal oldalt, de beadása magas és hosszú volt, így kirúgással jövünk.
23'
A játékvezető ivószünetet rendelt el.
24'
Folytatódik a mérkőzés
25'
Lázok jobboldali szögletét köetően Remili elől mentett Borbély. Újabb szöglet.
26'
Ismét Lázok ívelt be, Grúzt kissé kilökték a labda alól, így nem tudott fejelni.
30'
Adamovic passzolt vissza lassan, Debreceninek kellett résen lenni, kivágta a labdát Szilágyi elől
30'
Korai csere a Békéscsabánál. Szalai lép pályára Viczián helyett
32'
Berecz hozta fel a labdát, majd Novákhoz passzolt a 16-os vonalánál, kinek lövését blokkolták a védőt.
33'
Lázok szabadrúgást végzett el a bal oldalvonalhoz közel, Pajovic fejese épphogy elkerülte a kaput.
34'
Szilágyihoz került egy magas labda, várt, hogy egyet pattanjon, majd a jobboldali ötös sarkától ballal kapásból lőtt, Pajovic blokkolt az utolsó pillanatban.
38'
Az utóbbi percekre pontatlan játék jellemző
40'
Grúz jobboldali beadását Novák próbálta ráfejelni, de kicsit meglökték, így elszállt a feje fölött a labda. Sípszót ismét nem hallhattunk.
41'
Remili beadását Vida kapásból rálőtte a bal felső sarok irányába, Mursits nagyot védett.
42'
Lázok beadását Grúz csúsztatta meg, de a labda elment a kapu előtt
44'
Remilit rúgta fel Spitzmüller, sárga lap.
45'
2 perc a ráadás, de gyakorlatilag semmi említésre méltó nem történt
46'
Csapatunk elkezdi a második félidőt, csere egyik oldalon sem volt.
48'
Vida jobboldali lapos beadását Novák elől szögletre vágták a védők.
49'
Lázok jobboldali szögletét Novák a 11-es pontnál másfél méterre a kapu fölé fejelte.
51'
Sok a passz és pontatlan a ívelés, indítás
52'
GÓL!! VEZETÜNK! Vida jobboldali beadását követően a hosszún Remili érkezett, aki fejjel talált be!
54'
Berecz távoli lövése kipattant, ami Novák elé került, de neki sem sikerült betalálni 2 méterről, a kapust találta el.
58'
GÓL! NOVÁK! Az 5-ös környékén pattogott a labda, ami egyszer csak Novák elé került, aki most már nem hibázott. 0-2!
60'
Juhász adta be balról, de Nagy magabiztosan húzta le a labdát
61'
Borbély kapott sárga lapot, miután hátulról buktatta Lázokot.
62'
Lázok végzett el balról egy szabadrúgást, a védők tisztáztak.
62'
Cserél a Békéscsaba: Juhász helyén Kertész
63'
Debreceni gyönyörűen mentett becsúszva a 16-osunkon belül.
66'
Lázok bal oldali szögletét követően, szabálytalanság miatt a hazaiak jöhetnek kifelé.
67'
Piermayr kapott sárga lapot.
68'
Berecz is besárgult műesésért.
69'
Borbély végzett el egy veszélyes szabadrúgást bal szélről, erős lövése megpattant, így is csak kicsivel kerülte el a kapunkat.
70'
A hazai szögletet tisztázták védőink
71'
Criado buktatta hátulról Grúzt, sárga lap neki is.
72'
A második félidőben is tartanak egy rövid ivószünetet.
73'
Lázok 20 méterről próbálkozott, de a bal kapufa mellé lőtt
73'
Egy hosszabb békéscsabai indításra kitűnően érkezett Nagy
75'
Berecz 25 méterről lőtt, de a labda elkerülte a csabai kaput.
78'
A hazaiaknál Assenov lépett pályára Szilágyi helyén
79'
Csere nálunk is Görgényi a pályán Grúz helyett
81'
Berecz ismét próbálkozott, lövése 18 méterről kipattant.
84'
Szalait rántotta le Hangya, szabadrúgással jöhetnek a hazaiak 20 méterről.
85'
Laczkó a bal fölső sarok fölé csavart
87'
Borbély kapott egy újabb sárga lapot, így el kell hagynia a pályát.
90'
Remili találta el a jobb oldalról a bal kapufát. Majdnem megszületett a harmadik gólunk, nem volt szerencsénk
92'
4 perc a ráadás. Csere nálunk: Murka a pályán Novák helyett
93'
Utolsó csere nálunk. Lázok helyén Gál a pályán
95'
Vége, megvan az első győzelem! Békéscsaba - Vasas 0-2