Vukasin Polekszics egy évig a Vasas játékosa

2016-06-17 18:30
A 33 éves, 37-szeres montenegrói válogatott kapus egy évre csapatunkat erősíti, úgy, hogy a Vasasnak a kölcsönszerződés lejártával opciós joga van leigazolni újabb egy évre - tájékoztatta honlapunkat Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.

Újdonsült  hálóőrünk elmondta: 

- Örömmel jöttem a Vasasba és köszönöm a szakmai vezetés bizalmát. Tíz éve védek Magyarországon - Tatabánya, Debrecen, Kecskemét, Pécs, Békéscsaba - és megszerettem itt élni. Jó döntésnek tartom ma is, hogy idejöttem. Hála Istennek a montenegrói válogatottnál a mai napig első számú kapusként számítanak rám. 

Soha jobbkor nem kerülhettem volna a Vasashoz, mert felnőtt profi pályafutásom során most érzem magam a legjobb formában. Rutinosabb lettem, nagyon sok meccs van bennem, és remélem 7-8 évig kitart még a profi pályafutásom. 

Azt üzenném a Vasas szurkolóknak, hogy álljanak mellettünk, és hogy ezúttal nagyon remélem, hogy a 2016/17-es bajnokságban nem fognak szenvedni a kiesés rémétől, mint a múlt idényben.

Lippai József kapusedzőnk a kölcsönszerződés aláírása után elmondta: 

- Nagy-nagy szeretettel fogadjuk Plexit, és sokat várunk tőle, főleg a stabilitást, azt a nyugalmat, amit Ő képvisel, amit áraszt magából a kapuban. Nagy erőssége lehet a Vasas csapatának, az ahogyan a védelmet irányítja és kiváló rugótechnikája is.

Plexi az elmúlt bajnokság tavaszi idényét Békéscsabán töltötte, ám mivel a viharsarkiak kiestek az első osztályból, így sor kerülhetett kölcsönvételére, mivel még élő szerződés köti a csapathoz. Amennyiben a 2016/17-es másodosztályú pontvadászat küzdelmeiben a Békéscsaba nem harcolja ki az NB I-be jutást, úgy a Vasassal életbe léphet az egy éves opciós szerződés.