Vereség Gyirmót ellen

2020-09-27 16:30
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a tabella dobogós helyén álló Gyirmót FC Győr együtteséhez látogattunk, ahol bár adottak voltak a helyzetek, de azokkal nem tudtunk élni, kihagytunk egy büntetőt is, majd pontok nélkül zártuk a napot.

A két együttes eddig 11. mérkőzésen játszott egymás ellen, a mai találkozó pedig különösen nehéznek ígérkezett, hiszen csapatunk a 13. helyről várta az összecsapást, míg ellenfelünk jelenleg a dobogó 3. helyén szerepelt. A gyirmótiak keretében Vasas-kötődésű labdarúgók is játszottak: Szatmári István és Hajdú Ádám korábban már magukra öltötték a piroskék mezt. Utoljára a 2019/20-as csonka szezon őszén csaptak össze egymással a csapatok, akkor az Alcufer Stadionban 2:1-es vereséget szenvedtünk. 

Csertői Aurél vezetőedző gárdája az eddigi 9 fordulóban 8 mérkőzést játszott le, melyből 5 alkalommal győztesen hagyták el a pályát (Csákvár ellen 3:0, Haladás ellen 2:1, Budaörs ellen 3:1, DVSC ellen 1:0, DEAC ellen 3:0), 1 találkozó döntetlennel zárult (Szolnokkal 1:1), kétszer pedig vereséget szenvedtek (Szentlőrinctől 2:0 és Siófoktól 2:1), a mai győzelem pedig csak javít a hazaiak statisztikáján.

Csapatunk a 2020/21-es bajnoki sorozatban nem a várakozásoknak megfelelően gyűjti a pontokat, ám a vasárnapi, Sényő elleni MOL Magyar Kupa-győzelem némi bizakodásra adott okot. Schindler Szabolcs vezetőedző nem volt könnyű helyzetben a keret kialakításánál, hiszen több játékos (Balajti Ádám, Szedlár Zoltán, Kleisz Márk, Csató Martin) nem áll rendelkezésére sérülés miatt, illetve 6 labdarúgónk hiányzik a keretből pozitív koronavírus-eredmény miatt.

A Vasas a hagyományos piros-kék-piros összeállításban kezdte a mérkőzést, a hazaiak talpig sárgában futottak ki a pályára.

Összeállítások:

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Major, Hudák, Széles, Szegi – Nagy, Vass, Szatmári, Heffler – Simon, Varga
Vasas FC: Jova – Szivacski, Litauszki, Viczián, Silye – Hidi M, Hinora, Pátkai – Pekár, Birtalan, Vernes

A mérkőzést a hazaiak kezdték, akik hamar jobb oldali szöglethez jutottak, de ekkor még sikerült felszabadítanunk. A 12. percben azonban Szegi bal oldali bedobására Széles már jól érkezett, a hosszú sarokba pedig Varga lőtt 2 méterről (1:0).

Sokat nem kellett várni a második hazai találatra: a 17. percben Szatmári ívelt előre, újra Varga - de már fejjel - volt eredményes (2:0). 1 perccel később tovább növelhette volna előnyét a gyirmóti alakulat, azonban Szegi lövése kapufát talált.

A 20. percben Vernes kiharcolt egy szögletet jobbról, Pekár beadását Litauszki fejelte meg, de a labda balra pattant, újabb szögeltünket azonban már semlegesítették a védők. 1 perccel később újra Vernes következett, jobb oldali félmagas beadása a hosszú oldalon Birtalant találta meg, aki azonban 7 méterről fölé bombázott.

A 27. percben Szivacski ellen történt szabálytalanság, a büntetővel csökkenthettük volna hátrányunkat, ám Birtalan bal alsó sarok felé tartó labdáját Hársfalvi vetődve védte. Az első játékrész több találatot nem eredményezett, kétgólos hazai előnnyel mentek szünetre a csapatok.

A második félidőre Birtalan és Vernes helyett Szatmári és Radó futottak ki. Nem sokkal a kezdés után Szivacski jobb oldali magas beadását Hársfalvi húzta le, majd jobb oldali szögletet harcolt ki Pekár, de a rövid saroknál felszabadítottak.

A 61. percben Hidi előtt adódott lehetőség, ám 6 méterről a bal sarok mellé lőtt. Percekkel később Pekár következett: egy jobb oldalról érkező beadást kapásból, 16 méterről, fordulásból lőtt, de egy játékosban elakadt a labda. Újabb Pekár-lehetőség: 16 méterről, középről szabadrúgáshoz jutottunk, ám a lövés megint elakadt, ezúttal a sorfalban.

A 70. percben  jobb oldali szabadrúgáshoz jutottunk, Pekár lövését ezúttal is hárították a gyirmóti védők. Silyét kellett ápolni egy rúgást után, percekig 10 emberrel játszottunk, helyére Kovács Milán érkezett. Pekár, Hidi M és Radó előtt is adódtak további lehetőségek, ám hiába, maradt a félidei 2:0 a Gyirmót FC Győr együttese ellen.

A találkozó részletes tudósítása ITT olvasható vissza.

GYIRMÓT FC GYŐR - VASAS FC 2:0 (2:0)
2020.09.27., vasárnap 14.15
Győr, Alcufer Stadion
830 néző
játékvezetők: Pintér Csaba - Szert Balázs, Király Zsolt (Szőts Gergely)

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Major, Hudák, Széles, Szegi – Nagy P., Vass, Szatmári I. (Nagy K., 91'), Heffler (Hajdú, 82') – Simon (Juhász, 85'), Varga
Vezetőedző: Csertői Aurél   

Vasas FC: Jova – Szivacski, Litauszki, Viczián, Silye (Kovács, 75') – Hidi M, Hinora, Pátkai – Pekár, Birtalan (Radó, 46'), Vernes (Szatmári L., 46')
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerző: Varga Barnabás (12' és 17')

Schindler Szabolcs, vezetőedző:

- Sajnos megkaptuk a szokásos pontrúgás-gólunkat, pedig készültünk erre, így ismét hátrányból kellett játszanunk. 0-2 után voltak lehetőségeink, helyzeteink és volt kimaradt büntető. Minden kimaradt... Ezek olyan szituációk voltak, melyekkel lélektanilag lefelé nyomtuk magunkat. Hiába támadtunk a második félidőben, meddő volt a játékunk. Mentálisan a legrosszabb periódusokban ismét hibáztunk. Mindenkitől sokkal több kell, nem elég csak edzésen koncentrálni, meg kell érteni, hogy sokkal több kell a kilábaláshoz!

Drukkereinknek köszönjük, hogy ezúttal is csapatunkat buzdították és az Alcufer Stadionban szurkoltak!