Vasas FC II.: Vasárnap a BKV Előre vendégei leszünk

2022-11-24 09:55
Második csapatunk az NB III. Keleti csoportjának 19. fordulójában a tabella 7. helyezett együttesének otthonában lép pályára.

A BKV Előre labdarúgó szakosztályát 1912-ben alapították, a csapat az elkövetkező esztendők során a BLSZ I. és a II. osztály között szerepelt. A 80-as évek második felétől már az NB III. Duna csoportjában játszott, majd az 1989-90-es szezonban bajnokként jutott fel a második vonalba, ahol a nyugati csoportban a 11. helyen zárt. A következő esztendőben a BKV Előre 2. helyével jogot szerzett osztályozót játszani az NBI-be kerülésért, azonban két mérkőzésen alulmaradt a Diósgyőri VTK együttesével szemben. Vasárnapi ellenfelünk 2013 óta az NB III-as mezőny stabil résztvevőjének számít.

A BKV Előre a harmadik vonal idei pontvadászatában 18. forduló után a 20 csapatos bajnokságban a 7. helyen áll 29 ponttal: 9 győzelem, 2 döntetlen és 7 vereség a mérlegük. Legutóbbi találkozójukon a Horváth - Forgács, Szabó N., Kubó, Szabó Á. (Jáger, 78.), Benke (Egressy, 78.), Csanálosi (Kilin, 83.), Fördős, Körösi (Zoboki, 78.), Tóth Sz. (Szarvas, 83.) Tóth D. összeállítású együttes gólzáporos mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a DVSC II. vendégeként.

A BKV Előre keretében három olyan labdarúgó is szerepel, akik korábban már magukra öltötték a piros-kék mezt, így vasárnap délután Gyurkó Máté, Kubó Gábor és Tóth Dárius ellenfélként játszhat ellenünk.

Ellenfelünk vezetőedzője ifjabb Albert Flórián, munkáját Benkovics Attila Péter asszisztens edzőként segíti.

- MEGKÖZELÍTÉS, PARKOLÁS

Sport utcai Stadion: 1087 Budapest Sport u. 2.

Vendégszurkolóink a Sport utcai bejárat felől tudnak belépni a létesítménybe. Gépkocsival érkező drukkereink számára a Sport utcát ajánljuk parkolásra.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy mérkőzéssel kapcsolatos útlezárásokra és korlátozásokra nem kell számítani. Kérjük a drukkereket, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, illetve kövessék a rendezők iránymutatásait, tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

- JEGYINFORMÁCIÓ ÉS KAPUNYITÁS

A BKV Előre elleni bajnoki mérkőzésünk megtekintése ingyenes. A kapuk egy órával a találkozó előtt nyitnak.

- BÜFÉ

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a mérkőzés ideje alatt a létesítményben büfé üzemel, ahol bankkártyával és készpénzzel egyaránt lehet fizetni.

- KÖZVETÍTÉS

A BKV Előre elleni bajnoki mérkőzésünket a Vasas FC hivatalos weboldalán szöveges formában közvetíti, a meccs után pedig összefoglaló cikkel jelentkezünk. Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!