Vasas FC II.: Az utolsó előtti összecsapás következik

2023-05-11 11:57
Második csapatunk vasárnap 16 órától a Karcagi SE ideiglenes otthonában, Balmazújvárosban lép pályára az NB III. Keleti csoportjának 37. fordulójában.

A Karcagi Sportegyesület az 1945-ös alapítását követően kisebb megszakításokkal 1991-ig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban vitézkedett, majd feljutott az NB III-ba, ahol egy évtizeden át szerepelt. Ellenfelünk 78 éves fennállása során rövid ideig a másodosztályban is megmérettette magát. A karcagiak újkori történelme során 2007 és 2022 között ismét a megyei I. osztályban játszottak, tavaly májusban pedig osztályozó nélkül feljutottak az NB III-ba.

A téli átigazolási időszakban Kovács Dániel (Practival VLS Veszprém), Laczkó Milán (Kolorcity Kazincbarcika SC) és Nikic Nemanja (Makó FC) érkezett a karcagi együtteshez, távozott a csapattól Husseini Shadi (Cigánd SE), Kuti Krisztián (Union Gilgenberg), Miterkó Bence (Balmazújvárosi FC), valamint Oláh Norbert (Facultas-Tiszafüredi VSE). Gyönyörű Gergő, Máté János és Nagy Zoltán azok a játékosok, akik rendelkeznek élvonalbeli múlttal, továbbá D'Urso Giuliano 2010 és 2016 között akadémiánkon nevelkedett.

A Karcagi SE az idei szezonban 16 győzelemmel, 7 döntetlennel és 13 vereséggel a forduló előtt - 55 megszerzett ponttal - a 7. helyen áll a tabellán. Ellenfelünk házi góllövő listáját Nagy Norbert és Pap Zsolt vezeti nyolc találattal, őket követi Maruscsák Jan öt, míg Oláh Norbert és Szabó Lajos Mátyás négy-négy góllal.

A legutóbbi, 36. fordulóban a Ferdinisinec - D'Urso (Misák, 62.), Ballók B. (Juhász, 62.), Pap, Szabó, Éles, Tóth M. (Nagy N., 46.), Szentannai (Nagy Z., 86.), Virág, Tóth G., Maruscsák összeállítású együttes 5-2-es vereséget szenvedett a DVSC II. otthonában.

A Karcagi SE szakmai stábjában egy hónappal ezelőtt változás történt: a Termálfürdő FC Tiszaújváros ellen elszenvedett 2-0-s bajnoki vereséget követően közös megegyezéssel távozott a csapattól Bogdanovic Igor vezetőedző és Rákos Csaba másodedző. A megüresedett vezetőedzői posztot Csillag László vette át, munkáját Orosz István asszisztens edzőként, míg Belényesi László kapusedzőként segítik.

- MEGKÖZELÍTÉS, PARKOLÁS

Balmazújvárosi Városi Stadion: 4060 Balmazújváros, Sporttér u 5-7.

A Balmazújvárosi Városi Stadion az Illovszky-stadiontól - az M3-as autópályán át - két órányi autóútra helyezkedik el, tömegközlekedéssel másfél órával hosszabb menetidőre kell számítani.

Szurkolóink a Sporttér utcai bejárat felől tudnak belépni a létesítménybe. Gépkocsival érkező drukkereink számára a létesítmény parkolóját és a környező utcákat ajánljuk parkolásra.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy mérkőzéssel kapcsolatos útlezárásokra és korlátozásokra nem kell számítani. Kérjük a drukkereket, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, illetve kövessék a rendezők iránymutatásait, tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

- PÉNZTÁR- ÉS KAPUNYITÁS

A Balmazújvárosi Városi Stadion jegypénztára és a vendégszektor kapuja egyaránt egy órával a találkozó előtt nyit. A pénztárakban kizárólag készpénzes fizetés lehetséges, bankkártya és SZÉP-kártya használatára nincs mód!

- JEGYÉRTÉKESÍTÉS

A Karcagi SE elleni bajnoki mérkőzésre a jegyvásárlás a találkozó napján - 2023. május 14-én, vasárnap - személyesen lehetséges a létesítmény jegypénztárában. A belépők egységesen 1000 forintba kerülnek.

- BÜFÉ

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a mérkőzés ideje alatt a létesítményben büfé fog üzemelni, ahol csak készpénzzel lehet fizetni!

- KÖZVETÍTÉS

A vasárnap 16 órakor kezdődő Karcagi SE elleni találkozót hivatalos weboldalunkon szöveges formában közvetítjük. Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!