Válogatott játékosaink programja

2017-03-15 15:10
Már megszokhattuk, hogy a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetek idején több játékosunk hazája felnőtt vagy utánpótlás válogatottjainak edzőtáboraiban vesz részt. Egy kis összefoglaló a behívottakról.

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívót küldött baloldali játékosunknak, Hangya Szilveszternek. Játékosunk a Haladás elleni bajnoki pótmérkőzésünket követően csatlakozik a kerethez, amely Telkiben és Biatorbágyon készül a március 25-én, Lisszabonban megrendezendő, Portugália elleni fontos világbajnoki selejtezőnkre. Játékosunk a válogatott legutóbbi, Svédország elleni mérkőzésén mutatkozott be a felnőtt válogatottban.

Két fiatal játékosunk, Murka Benedek és Szivacski Donát meghívót kapott az U21-es válogatott keretébe. Korosztályos válogatottunk március 22-én Szalonikiben mérkőzik meg Görögország U21-es válogatottjával.

Kleisz Márk tagja az Eb-selejtezős elitkörre készülő U19-es keretnek, amelyik Csehországban játszik majd a házigazdák, Ausztria és Skócia korosztályos válogatottjai ellen március 22-én, 24-én, illetve 27-én. Az első két mérkőzésnek Magyarhradis (Uherské Hradiště), a harmadiknak pedig Zlín ad otthont. A Michael Boris szövetségi edző által felkészített válogatottak az A-válogatottal együtt készülnek Telkiben.

Két légiósunk is érdekelt lesz hazája válogatottjában. Kire Ristevski, aki stabil kezdővé küzdötte fel magát a macedón válogatottban, ismét tagja a keretnek, amelyik március 24-én játszik világbajnoki selejtezőt Vaduzban a házigazda liechtensteini válogatott ellen, ahol esélyesként léphetnek pályára. Ugyancsak kerettag kanadai játékosunk, Manjrekar James. A kanadai válogatott barátságos mérkőzésen lép pályára március 22-én Edinburgh-ban, Skócia ellen.

Mindegyik játékosunknak sok sikert és értékes játékperceket kívánunk! (Fotó: MTI)