Szurkolói busz indul Szombathelyre is

2018-02-20 16:07
Szurkolói autóbusz indul március 3-án, szombaton Szombathelyre, a Haladás – Vasas OTP Bank Liga mérkőzésre, amely 17:00-kor kezdődik.

A héten meghirdetett Felcsútra induló busz a Videoton – Vasas meccsre megtelt!

Azonban a szervezők kérik, hogy már most, másfél héttel a szombathelyi bajnoki időpontja előtt jelentkezzenek a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésünkre induló buszra. Amennyiben nem lesz megfelelő számú jelentkező, akkor e hét péntekén, február 23-án vissza kell mondani a foglalást. Eddig nagyjából, kevesebb mint a fél busz telt meg, de legalább még tíz jelentkezőre szükség lenne.

Az útiköltség a mintegy 230 kilométer távolságra lévő vasi megyeszékhelyre 30 fő esetében 2.400,- forint, 40 fő esetében 1.800,-, míg 50 fő esetében mindössze 1.200,- forint.

A gyülekező - a szokásos helyen -, a Vasas Fáy utcai sporttelepének Hajdú utcai autós bejáratánál, a Forgách utca és a Fáy utca között található parkolóban, szombaton 11:30-kor, indulás pedig 11:45-kor lesz. A tervezett érkezés 16:15 körül várható.

Jelentkezni lehet:

Osvald Istvánnál, a 06-20-951-0512-es, és
Osvald Alexandránál, a 06-20-956-3990-es telefonszámokon, valamint az ismert facebook oldalakon.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy napközben inkább sms-ben jelentkezzenek, névmegjelöléssel.

A szervezők azt is kérik, hogy aki szeretne jövő szombaton Szombathelyre busszal jönni, mielőbb jelentkezzen, amennyiben ugyanis a járműre jelentkezők száma nem éri el a legalább 30 főt, akkor a rendelést lemondják. Várunk mindenkit szeretettel!

Hajrá, Vasas!
Mindörökké, Angyalföld!