Szektornévadók III.: Ihász és Kárpáti

IHÁSZ KÁLMÁN

Az 1941. március 6-án született élő legenda mind a 363 meccsét piros-kékben játszotta, és már tizenhét éves korában bekerült a Vasas NB I-es együttesébe, pedig Csordás Lajos, Szilágyi Gyula meg a többiek ragyogása idején nem kellett hirdetést feladni, hogy „kis angyalföldi munkás csapat csatárt keres". Igen, a később hátvéddé „visszavonuló" Ihász Kálmán csatárként kezdett, az 1960-ban Európa-bajnokságot nyerő ifjúsági válogatottban centert is játszott. (Pedig Farkas János szintén az aranyérmesek között volt, Kékesi Mihállyal és Mészöly Kálmánnal együtt.) A Vasas felnőtt együttesével négyszer nyert bajnoki címet (1961-ben, 1962-ben, 1965-ben és 1966-ban, az utóbbi alkalommal veretlenül) és háromszor KK-t (1962, 1965, 1970). A Magyar Népköztársasági Kupát, a csapat kapitányaként, ő emelte fel 1973-ban a Népstadionban, a Honvéd emlékezetes 4-3-as legyőzése után. A válogatottban 27-szer szerepelt, Eb-bronzérmet és olimpiai aranyat nyert 1964-ben. Két világbajnokságon járt, de egyszer sem játszott. Azt nem sajnálta, hogy 1962-ben nem lépett pályára, mert két évvel később – Szentmihályi Antallal és Farkassal egyetemben – így kaphatott helyet a diadalmas ötkarikás küldöttségben, azt viszont máig nem tudja elfelejteni, hogy 1966-ban itthonról rendelték ki Sunderlandbe, a magyar–szovjet negyeddöntőre, mégsem állították be. A nemzeti együttestől 1969 decemberében, a csehszlovákok elleni, szomorú emlékű marseille-i vb-pótselejtezőn, míg a Vasastól 1974 februárjában, valóságos népünnepélyen köszönt el: a Farkassal és Mészöllyel közösen tartott, búcsújárásos búcsúmeccsén még a salakpályára is széksorokat telepítettek. A hetvenhét éves sportember – aki 1989-ben jó barátja, Farkas János mellett elvesztette szeretett öccsét, a dalaiban tovább élő Gábort – 2011-től a tizenharmadik kerület díszpolgára, és azok közé tartozik, akikről bízvást elmondható: maga a Vasas.

KÁRPÁTI BÉLA

Az 1929. szeptember 30-án született és 2003. december 30-án elhunyt Kárpáti Bélát Baróti Lajos hívta a Vasashoz 1956-ban, és a védő abban az esztendőben már KK-győzelmet ünnepelhetett a bécsi Rapid elleni nevezetes 9:2 alkalmával. Az év őszén pedig – Berendy Pállal együtt – a válogatott diadalmas európai körútjának minden állomásán szerepelt: a kezdő tizenegy tagja volt Belgrádban Jugoszlávia (3:1), Moszkvában a Szovjetunió (1:0), Párizsban Franciaország (2:1) és Bécsben Ausztria legjobbjaival szemben (2:0). Ötvenhétben ismét vigadhatott a Közép-európai Kupával a kezében – 1962-ben szintén KK-elsőség részese lehetett –, egyúttal törzsgárdatagjává vált a Vasas első bajnokcsapatának, csakúgy, mint a második, majd a harmadik aranyérmét elhódító angyalföldi együttesnek (1961, 1962). A finom technikájú, kulturáltan futballozó, a támadások előkészítésében, nemegyszer vezetésében is szerepet vállaló hátvéd a Bajnokcsapatok Európa Kupája 1957/58-as évadában elődöntőt vívott piros-kékben a Real Madrid ellen, és a Népstadionban kikapcsolta az egyetlen hatszoros BEK-győztest, Francisco Gentót (2-0). Két világbajnokság (1954, 1958) válogatott keretébe került be, elsőre a Győri ETO-ból, másodjára a Vasasból. A nemzeti együttesben 19-szer, a piros-kék csapatban 125 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Edzőként 1964-től két éven át a Vasas-tartalékot, 1989-ben pedig a klub első csapatát irányította. (A nyolcvanas évek végén így festett a mérlege: 5 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség.) Dirigálásával jutott először az NB I-be a Videoton (1968-ban). Amikor 1953-ban a válogatottban bemutatkozott, a győri színházban a török időket idéző darabot játszottak, a szereplők egyike pedig így szólalt meg előadás közben: „Fenséges padisah, a labdarúgó-válogatott 3:2-re nyert Bécsben az osztrákok ellen, és Kárpáti Béla sikeresen debütált..."       

Korábban bejelentett szektornévadók:
Berendy Pál és Bundzsák Dezső
Csordás Lajos és Farkas János