Szanyó: Ki fogunk lépni a negatív szériából

2019-08-18 21:10
Vezetőedzőnk értékelte az Ajka elleni mérkőzést.

- A meccs előtt azt mondtam, hogy ezúttal a tettek beszéljenek, de ezt nem tartottuk be 100 százalékosan. Egy lelkes, szervezett ellenfelet kellett volna feltörni, voltak ugyan lehetőségeink, de az ellenfélnek is, hogy három ponttal távozzon. Ennél nagyobb koncentrációt várok a csapattól. Elfogadhatatlan, hogy egy mérkőzésen nem lövünk kapura, minden mellé vagy fölé ment, sajnos Birtalan Boti fejese a kapufán csattant. Hatalmas segítség a szurkolók buzdítása, minden szimaptizánsunkra szükség van. Most egy szerencsétlen periódusban vagyunk, nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnénk. Bízom benne, hogy ki fogunk lépni a negatív szériából, de azokat az óriási hibákat, amelyeket rendszeresen elkövetünk, ki kell javítanunk.