Remili: A bronzérem még jobban motiválna - lapszemle

2017-05-27 10:45
A Nemzeti Sportban Remili Mohamed nyilatkozott. Lapszemle.

Mindkét csapat felszabadultan futballozhat, az utolsó fordulóban a Vasast és a Mezőkövesdet sem nyomja agyon a tét.
A vendégek az előző fordulóban, a Paks legyőzésével (3–2) bebiztosították a bentmaradást, a piros-kékeknek pedig egyetlen pont is elegendő, hogy biztosan megőrizzék a harmadik helyet a Ferencváros előtt.
„A cél a bronzérem megszerzése, ami az előző idény után, amikor az utolsó fordulóban vívtuk ki a bentmaradást, hatalmas eredmény lenne – mondta Remili Mohamed, a Vasas szélsője. – Nagy ünneplést nyilván nem rendeznénk, de nagyon örülnénk neki. A mostani szezonban eddig négyszer játszottunk a Mezőkövesddel, egyik meccsen sem kaptunk gólt, ennek ellenére mégsem ígérem, hogy gálára számíthatnak a szurkolóink. Ellenfelünk ugyanis teljesen felszabadultan futballozik majd, meglátjuk, hogy ez az állapot milyen teljesítményt hoz ki a vendégekből. Az biztos, hogy mi maximálisan koncentrálnunk majd, szerencsére a döntetlen is elég, nyilván nekünk is könnyebbség, hogy nem vagyunk nyomás alatt. Akkor sem kell fejjel rohannunk a falnak, ha esetleg a kilencvenedik percben null null az eredmény.”

A Vasas az előző idényben kis híján kiesett a bajnokságból, a mostani szezon őszi felében viszont sokáig az első helyen állt, így adódik a kérdés: van-e némi hiányérzet a játékosokban amiatt, hogy már fordulókkal a bajnokság vége előtt kiszálltak az aranyéremért folytatott versenyfutásból?
„Nyilván mi is gondolkodtunk azon, mi kellett volna a még jobb szerepléshez, de azt hiszem, hogy amikor néhány hónap múlva visszatekintünk a szezonra, csak a pozitívumokra emlékszünk majd – folytatta a 31 esztendős labdarúgó. – Nagy utat tettünk meg az elmúlt egy évben, vezetőedzőnk, Michael Oenning pedig azt mondta, hogy a bronzérem még inkább motivál majd minket, hogy a következő idényben az első két hely valamelyikére odaérjünk. Természetesen hallgatunk rá, elvégre hatalmas szerepe van abban, hogy idáig jutottunk.”
Érmet ugyanakkor nemcsak szombaton nyerhet a Vasas, jövő szerdán ugyanis a Ferencváros elleni Magyar Kupa döntő vár az együttesre.

„Sokat írnak a fináléról, mi is halljuk, mennyire készülnek a szurkolók, úgyhogy nem lehet teljesen kizárni azt a találkozót. Nyilván az lenne az ideális, ha a Mezőkövesd ellen már az elején előnybe kerülnénk, és ha hamar eldöntenénk a meccset. Akkor a második félidőben némiképp már a kupadöntőre is tartalékolhatnánk.”