Pénteken az MTK-val játszunk edzőmérkőzést

2020-10-06 13:38
A felkészülési mérkőzés a hazai csapat kérésére - a járványügyi helyzet okán - zártkapus lesz.

A válogatott szünetben nem lesz bajnoki mérkőzésünk, ám csapatunk nem marad program nélkül, pénteken 11 órától az MTK-val játszunk felkészülési találkozót.

Az edzőmeccsen a hazai kékfehér együttes keretéből többen nem vesznek részt válogatottbeli kötelezettségük miatt, illetve csapatunkból is számos játékos hiányzik majd: Hidi M Sándor és Hinora Kristóf az U21-es magyar válogatott programjára utaztak, a sérültek közül Balajti Ádám, Szedlár Zoltán, Kapornai Bertalan, Kleisz Márk és Csató Martin sem lépnek pályára, illetve a korábban pozitív COVID-tesztet produkáló 6 játékosunk továbbra sem áll Schindler Szabolcs vezetőedző rendelkezésére.

A találkozó elsődleges célja, hogy azok a játékosok is meccsterhelést kapjanak, akik az elmúlt időszakban a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jutottak.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a pénteken 11 órakor kezdődő MTK Budapest - Vasas FC felkészülési találkozó a hazai csapat kérésére - élőképes közvetítés nélkül - zártkapus lesz. Az edzőmeccsről szöveges tudósítással és képes beszámolóval jelentkezünk.