Pavlov: Folyamatosan fejlődnünk kell

2016-11-30 19:02
A Ferencváros, a Videoton és legutóbb a Honvéd elleni idegenbeli mérkőzés után ismét gólt szerzett ukrán-orosz játékosunk, Jevgenyij Pavlov. Csatárunkat kérdeztük a kupameccsről.

Gratulálunk a gólodhoz, ami ismét győztes találat volt.

- Köszönöm szépen! Természetesen nagyon örülök, hogy ezzel a gyakorlatilag utolsó pillanatos találattal sikerült kiharcolni a továbbjutást. Nemcsak magam miatt, hanem a csapat miatt is, mert keményen dolgoztunk azért, hogy mint csapat jussunk el idáig, akár a mostani kupameccset, akár az egész félévet nézve. Emellett örülök a szurkolóknak is, főleg azoknak, akik ebben a hidegben eljöttek Győrbe biztatni minket. Külön köszönet nekik ezért.

Az ETO úgy tűnt, hogy stabil védekezéssel és kontratámadásokból kívánja szervezni a játékát.

- Csatárként a feladatom a gólszerzés, de természetesen, ha kell, segítek a labdaszerzésekben is. A taktikai felállások elemzése az edző feladata, ő jobban tudna erre a kérdésre válaszolni, nekem pedig az ő utasításait kell végrehajtani. Szerencsére a meccs végén Kulcsár Tamástól egy nagyon jó passzt kaptam, erre az ETO védői nem tudtak reagálni, én meg teljesítettem a feladatomat ebben a helyzetben.

A Honvéd ellen kezdő voltál, most pedig csereként léptél pályára. Vezetőedzőnk említette, hogy feledtetni akarjátok az előbbi kudarcot.

- A Honvéd-meccset mindenkinek legkésőbb hétfőn el kellett felejtenie, de még jobb, ha hamarabb tette. Mennünk kellett tovább, így lépésről lépésre ráhangolódtunk a kupamérkőzésre, valamint feladatunk az is, hogy az edzőnk irányításával napról napra jobbak legyünk. Teendő mindig lesz, és fejlődni mindig van hova. Ebben a szellemben végezzük a mindennapi gyakorlásokat is.