Pátkai Máté: Csak előre tekintek

2023-02-04 11:00
Rutinos középpályásunk a műtét után nyilatkozott állapotáról.

Máté térdsérülését követően műtéten esett át, középpályásunkra hosszas rehabilitáció vár.

- Szerdán volt a műtétem, rendben lezajlott, másnap már haza is jöhettem. A doktor úr is megerősítette, hogy jól sikerült a műtét, és én is jól érzem magam, a közérzetem is rendben van.

Máté jobb térde az Austria Wien elleni találkozó 18. percében sérült meg, középpályásunkat le kellett cserélni, a játékot nem tudta folytatni.

- A törökországi edzőtábor utolsó napján, edzőmeccsen kitámasztottam egy irányváltáskor, ezután egy hangos reccsenést hallottam, ekkor már sejtettem, hogy nagy a baj. Nem tudtam folytatni a játékot, a hazatéréskor pedig rögtön MRI-vizsgálatra mentem, ami kimutatta, hogy elszakadt az elülső keresztszalagom.

A teljes felépülés még messze van ugyan, de Máté motiváltan nyilatkozott az előtte álló időszakról.

- A műtét utáni első egy-két hétben a pihenés áll majd a középpontban, ezután a combizmommal kell foglalkoznom, hogy ne legyen túlzott az izom leépülése, ami ilyenkor elkerülhetetlen. A későbbi fázisok a gyógyulás ütemében alakulnak, pontosan nem lehet tudni, milyen gyorsasággal épülök fel. Előreláthatólag 7-8 hónapot jósolnak, amíg újra meccset tudok játszani. Nincsenek vészes fájdalmaim, ebben segítségemre van a gyógyszeres és fájdalomcsillapító kezelés, amit kapok, ezek nélkül nem lenne ilyen elviselhető a fájdalom. Nem dagadt fel a lábam sem, ami ilyenkor egyébként előfordulhat, nálam szerencsére egyelőre nem jelentkezett ilyen komplikáció. Most három hétig nem léphetek rá, mankóval közlekedek. Bízom benne, hogy gyors lesz a rehabilitációm, most már csak előre tekintek.