Öt játékosunk visszatért a válogatottakból

2018-03-29 15:17
Véget ért a tavaszi válogatott szünet, amelyen csapatunk öt játékosa volt érdekelt, hárman a felnőtt, ketten az U21-es válogatottban. Mind az öten pályára léptek legalább egy mérkőzésen. Összefoglaló.

Mint ismert, Hangya Szilveszter tagja volt a magyar felnőtt válogatott keretének, a kazahok és a skótok elleni hazai mérkőzésen is egy-egy félidőt játszott. Bár vereséget szenvedtünk, védőnk mindkét mérkőzésen stabil játékot mutatott.

A magyar U21-es válogatottban is érdekeltek voltunk két játékosunk révén. Vida Máté végigjátszotta a Hidegkuti Nándor-stadionban rendezett Ciprus elleni 4-0-ra megnyert Eb-selejtezőt, illetve a Belgium elleni idegenbeli selejtezőt is. Utóbbiban szintén kilencven percet játszott a keret másik vasasos tagja, Szivacski Donát is.

Két légiósunk is aktív résztvevője volt a válogatottjaik mérkőzéseinek. Kire Ristevski végig a pályán volt a finnek (0-0) és az azeriek elleni (1-1) idegenbeli mérkőzéseken. Az utóbbi meccset egyébként semleges helyszínen, a törökországi Antalyában játszották le.

Manjrekar James pedig a kanadai válogatottal játszott barátságos mérkőzést Új-Zélanddal a spanyolországi Murcia melletti San Pedro del Pinatarban, amelyet Kanada nyert meg 1-0-ra. James végigjátszotta a mérkőzést.

Játékosaink (a fejsérülést szenvedő Hangya Szilveszteren kívül) azóta újra csatlakoztak csapatunk keretéhez és készülnek a szombati, Balmazújváros elleni bajnoki mérkőzésre.