Oenning: Sikerült vert helyzetből is felállni

2016-11-29 21:41
Vezetőedzőnk nyilatkozott az ETO elleni MK-továbbjutásunk után.

Michael Oenning:- Minden kupameccsnek megvannak a saját törvényei. Ez a mai is egy klasszikus kupamérkőzés volt, bár előtte kicsit másképp képzeltem el ennek a lefolyását. Tudtuk, hogy mire számíthattunk a Győr csapatától és komolyan is vettük ezt a mérkőzést. Úgy érzem, hogy komolyan is játszottunk, viszont az első félidő vége előtt és a második játékrész kezdetén talán hiányos volt a koncentrációnk. Sikerült azonban vert helyzetből is felállni és ha nem is játszottunk jól, de az utolsó 20 perces nagy iramunknak és nyomásunknak meglett az eredménye, így sikerült megnyernünk a meccset és továbbjutottunk. Gratulálok az ETO-nak, nagyon okosan játszott. A szombati bajnoki mérközésükhöz sok sikert kívánok és remélem, hogy néhány év múlva majd újra az első osztályban láthatjuk a Győr csapatát.