Oenning: Picit változtattunk a taktikán

2016-04-08 15:55
Michael Oenning a szombati bajnokiról nyilatkozott.

Szerencsétlen vereséget szenvedtünk a Haladás ellen. Mennyire nehezítette ez a felkészülést a következő mérkőzésre?

- Egy napunk volt arra, hogy a játékosok lerázzák magukról a vereség okozta csalódást. Ami fontos: arra kell összpontosítanunk, amit jól végeztünk el az előző meccsen, főleg annak első félidejében. Lényeges, hogy megfelelő játékrenddel álljunk fel, ugyanis egy jó játékerőt képviselő ellenfél következik.

Mire számíthatunk a Videoton ellen?

- Először is elég motiváció, hogy Felcsúton játszunk és nem csak a szép stadion miatt. Másrészt egy hét alatt ez lesz a harmadik mérkőzésünk, szeretnénk természetesen itt is jól szerepelni. Annyi speciális mindenképpen volt a felkészülésünkben, hogy kicsit változtatnunk kellett a taktikán, aminek célja, hogy a lehető legjobb eredményt el tudjuk érni. Lesz keresnivalónk, még akkor is, ha a kiállítás miatt egy kicsit variálni kell.

Christian Müller agyrázkódása után tud szombaton játszani?

- Szeretném, ha tudna játszani, de azért nem múlt el nyom nélkül az eset. Szombatra kiderül, hogy be tudom-e állítani.