Oenning: Mi irányítottuk a Honvéd elleni mérkőzést

2016-06-22 14:27
Vezetőedzőnk a keddi, Honvéd ellen 2-0-ra elvesztett felkészülési mérkőzésről nyilatkozott honlapunknak.

"Ahogy azt már korábban jeleztem, a felkészülés ezen szakaszában az eredménynek nincs különösebb sportértéke, még ha persze jó is lett volna megnyerni a Honvéd elleni mérkőzést. Játékosaimnak az elmúlt másfél hétben, napi két edzésük volt, illetve a meccs délelőttjén is edzettem velük. Ami pozitív számomra, hogy a mérkőzést többségében mi irányítottuk, így a Honvéd csak kontrákból tudott támadni. Ami sajnálatos és negatívuma volt a találkozónak, hogy Korcsmár Zsolt boka szalagja megsérült. Várhatóan hamarosan kiderül a pontos diagnózis. Manjrekar és Sallói kisebb sérülésekkel bajlódnak, így nem akartam még őket játszatni. Polekszics pedig mindössze két-három napja edz velünk, így egyszerűen korainak gondoltam, ha bevetettem volna ezen a mérkőzésen.
Szerdán és csütörtökön még napi két gyakorláson vesznek részt játékosaim, 10:00 és 14:30-kor. Majd pénteken délelőtt 10:00-kor még lesz egy edzésünk, és a közös ebéd elfogyasztása után indulunk az ausztriai Söchauba, ahol a jövő hét szombatig edzőtáborozunk. Hazafele pedig Szombathelyen címvédőként részt veszünk a négycsapatos Király-kupa minitornán.”