Oenning: 50 bajnoki mérkőzés a Vasasnál - interjú

Először is gratulálunk az ötven bajnoki mérkőzéshez! Miképpen emlékszik vissza az első találkozóra?
– Köszönöm szépen! Hogyne emlékeznék az első mérkőzésre, még ha nem is a legkellemesebb emlékek fűznek hozzá. Nagyon motiváltan indultunk útnak Debrecenbe a felkészülés jó tapasztalatai okán. A mérkőzés maga nagyon rosszul sikerült, a vége egy 4-0-s vereség lett, eléggé nyomott is volt a hangulat utána. A folytatás ugye szerencsére jobb lett.

Nyilván nem könnyű választani, de néhány bajnokit említene, amelyek a legemlékezetesebbek voltak? 
– Elöljáróban: nagyon sok szép pillanatot éltünk meg, több köztük egészen káprázatos is volt. A leginkább ez a Bozsik-stadionban lejátszott Ferencváros elleni 2-2-ről állítható. Ezen a mérkőzésen volt minden: tizenegyes áradat, utolsó pillanatos gólok, egyéni sztorik. Erről a mérkőzésről sokáig fogunk még beszélni. A legfontosabb meccs azonban a 2015/16-os szezonban az utolsó fordulós bajnoki volt Dunaújvárosban az MTK ellen, amikor kiharcoltuk a bennmaradást. Bár nem bajnoki, de a kupadöntőt is idesorolnám az emlékezetes mérkőzések közé.

Milyen céljai, álmai vannak, amiket még szeretne elérni a Vasas csapatával? 
– Alapjáratban elmondható, hogy az ötven bajnoki mérkőzés során is rengeteget értünk már el. Adtunk magunknak egy nagyon modern játékrendszert, igyekszünk tehetséges fiatal magyar játékosokat beépíteni a csapatba, minden mérkőzésnek úgy indulunk neki, hogy szenvedéllyel lépünk pályára. Ezek olyan tulajdonságok, amik viszonylag újnak mondhatóak, főleg a konkurenciát tekintve. Ettől függetlenül, ezek a folyamatok még tartanak, nem értek véget. Nagyjából egy éve tudom ezt a munkát ennek szellemében végezni, egy ilyen folyamat beéréséhez viszont kell két-három év. Ehhez türelem is kell, illetve az is, hogy az elkerülhetetlenül jövő kisebb botlásokat fel tudjuk dolgozni. Jó úton haladunk, hiszen a csapat többször megmutatta, hogy vissza tud jönni vereségek után is.

Van olyan dolog, így visszagondolva az elmúlt másfél évre, amit másképpen csinált volna?
– Van, de azért nem gondolom, hogy kapitális hibákat vétettünk volna. Figyelembe kell venni, hogy jelenleg nincs saját stadionunk, tehát szigorúan nézve csak idegenbeli mérkőzéseink vannak. Emiatt az edzéslehetőségeink sem optimálisak, illetve van még egy-két kérdőjel a keretben. Ezek olyan problémák viszont, amik a közeljövőben meg fognak oldódni. Visszatekintve az Európa Liga selejtező előtti felkészülés több okból nem volt optimális, ám a következő alkalommal – bízva abban, hogy lesz még erre lehetőségünk – több dolgot másképpen fogunk csinálni. 

Kik edzői példaképei és miért?
– Természetesen vannak olyan edzők, akiknek munkája, stílusa, eredményei tetszenek. Nehéz példaképet megnevezni az edzők között, mivel nem adódik az embernek lehetősége ezekkel az edzőkkel együtt dolgozni. Nem szeretném azonban megkerülni a választ, amennyiben meg kellene neveznem valakiket a nagy nevek közül, akkor az előbb említett okokból Arsène Wenger, illetve Ottmar Hitzfeld lennének azok. Mindketten nagyon komolyan végzik, végezték a munkájukat, a stílusukon keresztül is látszik, látszott ez, illetve kifelé is tudták mutatni, hogy ki az ura a helyzetnek.

Edzőként milyen tulajdonságokat tart erényeinek, illetve melyeken javítana?  
– Saját magáról jót mondani az embernek mindig nehéz, ezt meghagynám másoknak. Jó barátom, Horst Hrubesch válaszolta azt egyszer arra a kérdésre, hogy mikor kész egy játékos? "Amikor befejezi a pályafutását" - szólt a válasz. Mindig lehet valami újat tanulni, ez az edzőknél sincsen másképpen. Mindig kell fejlesztenünk magunkat, foglalkozni újdonságokkal. Minden reggel ébredhet valaki úgy, hogy van egy nagyon jó ötlete, ami a játékra hatással lehet, így ezek sem kerülhetik el a figyelmemet. Remélem, hogy amíg tudom a munkámat edzőként végezni, soha nem jutok el addig a pontig, hogy azt mondjam: na, most már mindent tudok.

A zene szeretete és művelése, a zongorázás, mennyiben segíti az edzői munkájában?  
– Az edzőségnek megvan az az előnye, hogy az ember viszonylag szabadon tudja megtervezni a napját, így van idő másra is. Az esetemben Budapest például egy aranybánya, nagy a kulturális kínálata, a sportolási lehetőségek is kiválóak. Ezzel a kikapcsolódás is biztosított, ami segítség a mindennapi munkában is. Szóval elégedett embernek mondhatom magam e tekintetben.

Másfél éve él Magyarországon, így volt ideje feltérképezni a magyar labdarúgást. Mi volt ön számára a legmegdöbbentőbb furcsaság, amivel találkozott e téren?
– Jó kérdés, hiszen focit itt is játszanak, időnként tényleg jót is. Ami talán kicsit irritál, hogy túlságosan eredményorientált a gondolkodás, hogy mindent megkérdőjeleznek, ha jön egy vereség, hogy milyen gyorsan képesek a hitüket elveszíteni emberek a játékosok irányába. Ez megmondom őszintén, meglepett. Nem lehet állandó hurrá-hangulatban lenni egy győzelem után, és temetni mindent egy vereség esetében. Ez nem szerencsés és meg kellene találni a szurkolóknak az egyensúlyt. Azért egy pozitív dolgot is mondanék: számomra kellemes meglepetés volt, hogy mennyien értenek itt Magyarországon a futballhoz, tudnak érdemi megjegyzést tenni egy-egy mérkőzés kapcsán.