Múltidéző: 50 éve kiütéssel hódítottuk el a KK-serleget

2020-03-31 11:05
Ahogyan korábbi cikkünkben már említettük, a mostani kivételes helyzetben és átmeneti időszakban rendhagyó kommunikációval jelentkezünk, melynek keretében ezúttal igyekszünk - még ha nem is a lelátón, de legalább képzeletben - meccshangulatot varázsolni. A korábbi mérkőzések felidézésekor rengeteg emlékezetes találkozó jut eszünkbe, ezúttal az Inter Bratislava ellen 4-1-es győzelemmel végződő KK-döntő második felvonására esett a választásunk.

Történelmi időutazásunk ezúttal sem ért véget, hiszen a legnagyobb Vasas-szurkolóink emlékezetébe örökké bevésődött az 50 évvel ezelőtt a csehszlovák Inter Bratislava ellen aratott 4-1-es győzelmünk a Fáy utcai stadionban, ami azt jelentette, történetünk során az ötödik KK-sikerünket ünnepelhettük. Na, de ne szaladjunk ennyire előre az időben!

1970. június 20-át írunk, az első meccsen elért 2-1-es eredményről vártuk a KK-finálé második felvonását. A kispadon ezúttal Albert József irányított, csapatunk a Mészáros – Fábián, Mészöly, Vidáts, Lakinger, Müller, Menczel, Török Péter, Puskás L., Farkas, Tóth Bálint kezdővel rohamozta csehszlovákok kapuját.

Paul Schiller osztrák játékvezető sípszava után mindkét csapat szurkolótábora lelkesen buzdította a kedvenceit, csak sajnos sokáig gólt nem láthatott a helyszínen lévő - a Népsport akkori becslése szerint - 15 ezer néző. A 43. percben megtört a gólcsend, bánatunkra. Solin Peter találatával megszerezték a vezetést a vendégek, ami azt jelentette, hogy összesítésben már 3-1 volt a csehszlovákok javára.

Fordulás után összekapták magukat a fiúk, nem is akárhogy - félóra alatt megfordították a mérkőzést. Előbb a 49. percben Puskás Lajos volt eredményes, majd az egyenlítő gól után vérszemet kaptak az egymásért küzdő játékosaink. Mentünk előre, amit további ígéretes támadások, sőt újabb és újabb gólok követtek. A 76. percben már 2-1-et mutatott az eredményjelző, miután az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerző támadónk, Farkas János talált be Majthényi Lóránt kapujába - ezzel összesítésben már 3-3 volt az állás. Az örömfoci azonban nem ért véget, hat perccel később Müller Sándor 3-1-re módosította az eredményt, így már nálunk volt az előny! 

Szurkolóink nem elégedtek meg ennyivel, belehajszolták a csapatunkat a kiütéses, 4-1-es győzelembe, melynek szerzője Farkas volt, aki feltette a pontot az i-re, így 5-3-as összesítéssel megnyertük a KK-döntőt az 1969-as év győztese ellen, történetük során pedig ötödször emelhettük magasba a hőn áhított KK-serleget!