Lezártuk a szezont – folytatás június 17-én

2020-06-01 18:24
A Vasas FC felnőtt csapata Bene Ferenc vezetésével péntek délelőtt tartotta a 2019/20-as bajnoki évad utolsó edzését. A keretre és a szakmai stábra június közepéig tartó pihenés vár. A csapat június 17-én, szerdán orvosi vizsgálatokkal, majd különböző erőnléti felmérésekkel kezdi meg a 2020/21-es nyári felkészülési időszakot.

Nagy Miklós sportigazgató a következőket mondta el honlapunknak a várható programmal kapcsolatban:

- Tekintettel arra, hogy ez idáig az MLSZ nem erősítette meg a 2020/21-es bajnokság kezdésének hivatalos időpontját, ezért a legkorábbi várható időponttól visszaszámolva terveztük meg a nyári felkészülési időszak szakmai programját. Abban az esetben, ha augusztus 2-án kerülne sor az első bajnoki mérkőzésre, akkor a június 17-i kezdéssel - néhány napos ráhangoló időszakot követően - 6 hetes felkészüléssel számoltunk. Amennyiben az első bajnoki mérkőzés időpontja csúszik, a felkészülési időszak ennek megfelelően hosszabb lesz, de június 17-én mindenképpen megkezdődik. Természetesen a nyári felkészülés keretében számos edzőmérkőzésre is sort kerítünk. Ezek szervezése folyamatban van, az ellenfelek a felkészülés adott szakaszainak szakmai igényei alapján lettek kiválasztva. Szeretnénk külföldi csapatokkal is összemérni az erőnket, melynek azonban előfeltétele a nemzetközi mérkőzések szervezésének jogi lehetősége. A keret összetételével kapcsolatban abban a kedvező helyzetben érezzük magunkat, hogy a jelenlegi keretet is alkalmasnak tartjuk a feljutás kivívására, de természetesen kisebb mértékű változások várhatóak. A keretünk meglehetősen bő, ezért lesznek távozók és reményeink szerint erősítést jelentő érkezők is, melyről folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.