Leigazoltuk Lubos Kamenárt

2017-07-04 12:58
Új játékossal bővült keretünk, a lengyel Slask Wroclaw csapatától szerződtettük a szlovák kapust, Lubos Kamenárt. A korábban a Győri ETO-ban is megfordult harminc éves játékossal hároméves szerződést kötöttünk.

Lubos Kamenár a nagyszombati Spartak Trnava játékosaként kezdte pályafutását, előbb az ifjúsági csapatoknál, majd a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.

2005 elején a Petržalka csapatába került, ahol kezdetben második számú kapusként számítottak rá, majd a 2005/06-os szezon tavaszi felében már ő védte az akkori szlovák bajnok kapuját. A csapattal 2008-ban ismét szlovák bajnokságot, illetve kupagyőzelmet ünnepelhetett. Ebben az időszakban mutatkozott be a szlovák válogatottban is.
2009-ben kezdte el légiós pályafutását, amikor a francia élvonalbeli Nantes csapatához szerződött, itt 2012-ig játszott, de kölcsönjátékosként szerepelt Törökországban és Csehországban is.
A 2012/13-as szezont a skót Celticnél töltötte, ezt követően igazolt 2013 februárjában a Győri ETO-hoz, ahol összesen harminchét NB I-es meccsen állt a kapuban. Tagja volt a 2013-as győri bajnokcsapatnak is. 2015-ben hazatért nevelőegyütteséhez, az előző szezont pedig a lengyel Slask Wroclawnál töltötte. Mostani szerződtetésével visszatért Magyarországra.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója az aláírást követően elmondta:
- Lubossal erősödött a keretünk, és mivel jól ismertük korábbról a képességeit, így nem volt "zsákbamacska" a leszerződtetése. Szeretettel köszöntjük a Vasas-családban és eredményes éveket kívánok neki! Mivel Lubos rendelkezik magyar felmenőkkel, így nem lesz akadálya a honosításának, vagyis hamarosan nem számít már külföldinek, ami szintén előnyös mindkét fél számára!