Lapszemle – Interjú Ferenczi Istvánnal

2016-06-12 10:29
A Nemzeti Sport mellékleteként pénteken megjelent Sportfogadás+ az Európa-bajnokság kapcsán interjút készített Ferenczi István erőnléti edzőnkkel. A nyomtatásban helyhiány miatt ennek töredéke jelent meg, most a teljes cikket közöljük.

Hétfőn kezdte el a Vasas a felkészülést a következő idényre, de milyen volt ez előző?

– Egy biztos, izgalmas szezonon vagyunk túl! Tavaly amikor kivívtuk a feljutást még nem tudtuk, hogy tizenkétcsapatos NB I-ben kell majd helytállnunk, és elkerülni a kiesést. Az új helyzet pedig mindenképpen nehezítette a dolgunkat. A Békéscsabával és a Puskás Akadémiával vívtunk nagy harcot, mindhárom együttesnek megvolt az esélye, hogy tavasszal az hajrához közeledve bebiztosítsa a helyét az élvonalban, de mivel egyik csapat sem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni az utolsó fordulókban dőlt el a kiesők kiléte. Személy szerint túl vagyok az első teljes idényemen, mint erőnléti edző, de a szezonnak adott némi pikantériát, hogy olykor a pályán is szükség volt rám, és még gólokat is szereztem. A legfontosabb azonban, hogy a célunkat elértük, azaz a Vasas NB I-es csapat maradt.

Mi lesz önnel, most már csak, mint edző segíti a Vasast?

– A tavaly kiváltott játékengedélyem június harmincadikán lejárt. Michael Oenning vezetőedzővel már egyeztettünk, hogy talán idén is érdemes lenne nemcsak erőnléti edzőként segíteni a csapatot. Meglátjuk, nehezemre nem fog esni a játék, mert szeretem a futballt, szeretek játszani. Ha szükség lesz rám, szívesen segítek, de egyelőre vezetőség kezében van a döntés.

Új szezon, új remények, új ellenfelek, új célok. Mi várható a folytatásban?

– Remélem, a játékosok, a szakmai stáb okulni fog az előző idény tanulságaiból, és nagyobb koncentrációval megyünk bele a meccsekbe, mert túl sok volt az elszalasztott lehetőség az elmúlt idényben. Továbbra is tizenkét csapat vív majd élet-halál harcot, minden pontért kőkeményen meg kell majd harcolnunk, de nagyon bízom benne, hogy nem kell az utolsó pillanatig izgulnunk. Hogy pontosan milyen célkitűzéssel vágunk neki az új idénynek, még nem tudom. Sok mindentől függ, például, hogy mennyire tudjuk megerősíteni a keretet a nyár folyamán. Vannak már kiszemeltek, a vezetőség rengeteget dolgozik, hogy a lehető legjobb játékosok kerüljenek a Vasashoz. Ha sikerülnek az átigazolási terveket megvalósítani, akkor nem a kiesés elkerülése lehet az elsődleges cél, hanem akár merészebb álmokban is reménykedhetünk.

Az Európa-bajnokságra hangoló magyar válogatott múlt héten lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését. Látta a találkozót?

– Természetesen! Az Eb-selejtezőket, a sorsdöntő pótselejtezőket és a felkészülési meccseket is láttam.

Papírforma eredmény született?

– A német válogatott magasabb szintet képvisel, mint a magyar csapat, ez nem titok. Nem hiszem, hogy Thomas Müllerékkel kellene foglalkoznunk az Európa-bajnokság előtt. Az viszont cél lehet, hogy megközelítsük a németeket. Nem volt egy látványos találkozó, de hasznosnak mindenképp nevezhető. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb és a játékosok is okosabbal lettek, hol is tartanak az Eb előtt pár nappal. Jó lépcsőfok volt, hogy eredményesek legyünk a kontinensviadalon. Az eredmény miatt pedig nem vagyok elkeseredve.

A legtöbb kritika Szalai Ádámot érte a gelsenkircheni meccs után, aki korábban is kapott már hideget-meleget a szurkolóktól. Ön hasonló szerepkörben futballozott, futballozik klubjaiban és a Vasasban. Mennyire van nehéz dolga egy támadónak az egycsatáros játékrendszerben olyan stílusú csapatban, mint a magyar válogatott?

– Hálátlan feladatot kapott Ádi, ez nem vitás, hiszen a felpasszolt labdákat kell megtartania, úgy, hogy közben két védő csüng a nyakán, akik a húst is megpróbálják „lemarni” róla. Nem egyszerű a helyzet, és azt kell mondanom, hogy ez a játékrendszerben szerepet kapó csatár, azaz a dárda hegye, akkor tud látványosan, eredményesen futballozni, ha a csapatnak is megy, ha viszont nem megy, akkor kis túlzással, majdnem mindegy ki a center. Azt gondolom, Szalai Ádám nem véletlenül lett Bundesliga-játékos, képes megoldani azokat a szituációkat, amiket elvárnak tőle a szurkolók. Egy gól jót tenne a teljesítményének, de ahhoz több támogatást kellene kapnia a szélről, és a középpályáról is.

Milyen teljesítményt, illetve hány pontot vár a csapattól?

– Azt gondolom, hogy ha a srácok a pótselejtezőn nyújtott játékukat meg tudják közelíteni, akkor tovább tudnak jutni a csoportból. Négy pontot jósolok a válogatottnak, és megérzésem szerint lassan belendülve szereznek egy pontot Dzsudzsák Balázsék Izlandtól, míg Portugáliát legyőzik az utolsó körben.

Ki szerzi a válogatott első gólját?

– Nikolics Nemanjára tippelnék. Tudom, hogy kevesebb lehetőséget kap Bernd Storck szövetségi kapitánytól, de remek idényen van túl, és szerintem bizonyítani is fogja klasszisát.

 Ki lehet az Eb-gólkirálya?

– Nehéz kérdés, hiszen remek mesterlövészek vannak a mezőnyben, gondolok itt elsősorban Cristiano Ronaldóra vagy Zlatan Ibrahimovicra. Az angolok idei felfedezettjére, Jamie Vardyra nem fogadnék, de Thomas Müllerre már igen! A Bayern München támadója mindig a legjobbkor van a legjobb helyen. Rengeteget robotol, küzd a csapatáért, és szemfüles játékával nem esik nehezére meccsenként akár egy-két gólt bepöccintenie.

 Melyik válogatott nyeri meg az Európa-bajnokságot?

– A franciák nagyon jók, a spanyolokban nem érzem már azt a félelmetes erőt, amivel, néhány évvel ezelőtt uralták a világ futballját. A németeket soha nem szabad leírni, de mégis azt mondom, hogy Olaszország hódíthatja el az Eb-serleget.

Pénteken kezdődött a kontinensviadal. Milyen tippje van a hétvége Eb-mérkőzéseire?

– A franciák megadják az alaphangot, és látványos győzelemmel kezdik hazai pályán az Európa-bajnokságot. (Ez bejött.) A németeket felkészülési mérkőzésen legyőző szlovákok szerintem alulmaradnak a walesiekkel szemben (Ez is bejött), ahogy az oroszok az egyre ütősebb csapat benyomását keltő angolok ellen (Ez nem). A török-horvát meccsen utóbbi válogatottat tartom esélyesebbnek a győzelemre. A meglepetést Eb-selejtezős ellenfelünk, Észak-Írország, illetve Ukrajna fogja szállítani. A szigetországiak a lengyeleket múlják felül, míg a minden riválisa dolgát megnehezítő ukránok a vb-címvédő németektől fognak pontot csenni.