Közlemény

2017-12-11 11:43
Thomas Doll, az FTC vezetőedzője a szombati Vasas-FTC bajnoki mérkőzés után erőteljes kritikával illette a csapatuk számára felkínált öltözőt.

Ezzel kapcsolatban, a Vasas FC az alábbiakban reagál a német tréner szavaira:

"Mint ismeretes, a Vasas FC csupán bérli az Újpesttől a stadiont és annak öltözőit. A lila-fehér klub a saját hazai öltözőit nem bocsátja a Vasas FC rendelkezésére. Így a Vasas FC a vendégöltözőt használja, míg a Vasas FC ellenfelei egy, az MLSZ licensz bizottsága által akkreditált harmadik öltöző helyiséget használhatják. 

A Vasas FC ezt tudja kínálni a vendégcsapatok részére, amelyet eddig egyetlen más együttes sem illetett kritikával, mivel mindegyik tudomásul vette a kialakult kényszerszülte helyzetet.

Az is közismert, hogy a hazai stadionrekonstrukciós program még nem fejeződött be, ezért kényszerül a Vasas FC is más stadionokban lejátszani hazai találkozóit. 

A Vasas FC reményét fejezi ki, hogy a várhatóan 2018 nyarán elkészülő új Illovszky Arénában minden vendégcsapatot jobb körülmények között tudunk fogadni, mint jelenleg a Megyeri úti albérletben."