Kondás Elemér: Többet kell tenni a győzelemért!

2023-03-08 10:35
Vezetőedzőnk a Kecskemét elleni összecsapás előtt nyilatkozott.

- Nem úgy kezdtük a MOL Fehérvár FC elleni találkozót, ahogy szerettük volna, nem működött jól a csapatjátékunk, aminek meg is lett a következménye, ráadásul egy szerencsétlen mozdulat után gólt is kaptunk. Ezután szerkezetet váltottunk, melynek köszönhetően sokkal jobban üzemelt a csapat. Nem érdemeltünk vereséget, de sajnos a 80. perc környékén megint elcsúsztunk, így a hazaiak újabb találatot szereztek. Ebben a szituációban több játékosnak is önfeláldozóbbnak kellett volna lennie, a vérünket kell adni a győzelemért! Hiába voltak meg a lehetőségeink, nem tudtunk velük élni. Vasárnap egy olyan csapathoz látogatunk, akik nem csupán jól kezdték az első osztályt, de jól is folytatták, így ott állnak a második helyen. Pont itt az ideje, hogy a jó sorozatukat mi rontsuk el, és ezzel meg is induljunk fölfelé. Ehhez viszont mindenkinek át kell éreznie, hogy többet kell tenni a győzelemért! Az elmúlt meccseken mindig hiányzott valami ahhoz, hogy a végén mi örülhessünk a három pontnak. A Kecskemét elleni mérkőzésen lesznek hiányzóink is: Berecz Zsombi öt sárga lap következtében kipontozódott, illetve hétvégén másik három játékosra sem tudok majd számítani. Ezen játékosok - Feczesin Róbert, Márkvárt Dávid és Radó András - szakmai okokból kerültek ki a keretből, így ők átmenetileg, meghatározatlan ideig a második csapatunkkal készülnek. Mindez viszont egy remek lehetőség arra, hogy a fiatal játékosok még több szóhoz jussanak és újabb helyeket kapjanak a keretünkben.