Kleisz Márk hamarosan visszatérhet

2019-08-22 15:25
Remekül halad a decemberben keresztszalag-műtéten átesett Kleisz Márk rehabilitációja. Válogatott középpályásunk már a csapattal készül és hamarosan tétmérkőzésen is pályára léphet.
 
-Teljes intenzitással végzek minden feladatot, a csapattal készülök - kezdte Kleisz Márk. - Lelkileg is sokkal jobb úgy edzeni nap mint nap, hogy már túl vagyok a nehezén. Úgy tűnik, a szervezetem befogadta a szalagot, de ezt majd akkor merem kijelenteni, ha lejátszottam pár tétmérkőzést. Egyelőre minden a terv szerint történik, az erőnlétemet kell még visszaszereznem. Heti több alkalommal Ferenczi Pista erőnléti edzőnkkel comberősítő gyakorlatokat végzek, amelyeknek köszönhetően a combizmom már fel van építve, ugyan még nem 100 százalékos, de jól haladunk. 
 
Középpályásunk beszélt a visszatéréséről is.
 
-Nem szeretnék semmit elkapkodni, de remélhetőleg ősszel már játszhatok. Azt még nem tudom megmondani, hogy ez szeptemberben vagy októberben valósul meg, az a fontos, hogy a célegyenesben vagyok. Nagyon várom már, hogy pályára léphessek a gyönyörű Illovszky-stadionban és játékommal segíteni tudjam a csapatot.