Helyzetjelentés - 2020.09.16

2020-09-16 15:42
Sérültek, teszteredmények, válogatott meghívók, rajtol a MOL Magyar Kupa, elkülönített szektor - minden egy helyen.

Balajti Ádám a BFC Siófok elleni bajnoki találkozó második félidejében sérült meg. Támadónk vádlijában az MRI-vizsgálat alapján részleges izomszakadás keletkezett, kezelése folyamatos, rehabilitációja többhetes folyamat lesz.

Silye Erik - egy korábbi sérülése miatt - az elmúlt hetekben bokapanaszokkal küzdött. A fájdalom erősödött, így játékosunk esetében további kezelésekre van szükség, a mai mérkőzésen nem tud pályára lépni.

Szedlár Zoltán porckorongsérve a különböző kezeléseknek és a rendszeres gyógytornának köszönhetően folyamatosan javul, támadónk egyéni edzésprogramja hamarosan elkezdődik.

Az U18-as válogatott következő programjára 2020. szeptember 20-23. között kerül sor, melynek keretében Herceghalmon edzőtábor lesz napirenden. Az eseményre keretünkből Farkas Botond, illetve a Vasas Kubala Akadémia nyáron frissen igazolt tehetsége, Sztojka Dominik is meghívást kaptak.

Az elmúlt időszakban számos sportegyesületnél - ezen belül élvonalbeli, másodosztályú vagy utánpótlás-labdarúgóknál is - jelentettek be pozitív teszteredményeket, a magas szintű és rendkívül szigorú egészségügyi protokoll ellenére sajnálatosan klubunknál is felbukkant a koronavírus. A Vasas FC játékosai és stábtagjai az előírásoknak megfelelően a Szolnoki MÁV FC elleni Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki mérkőzés előtt hétfőn reggel koronavírus-teszten estek át. A kedd reggeli eredmények alapján kiderült, hogy két játékosunk COVID-tesztje pozitív eredménnyel zárult. Klubunk a hatályban lévő szabályozásoknak megfelelően azonnal elkülönítette az érintetett labdarúgókat. A Vasas FC játékosai és stábtagjai közül a két fertőzött, de panaszmentes játékoson kívül kivétel nélkül mindenki negatív eredményt produkált.

A MOL Magyar Kupában 128 csapat, köztük az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A sorsolás a kiemeltekkel, azaz a profi csapatokkal indult, az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei egy-egy alacsonyabb osztályú ellenfelet kaptak, így a Vasas FC ellenfele a Sényő-Carnifex FC együttese lesz. A MOL Magyar Kupa 6. fordulójában 2020.09.20-án, vasárnap 15 órától Sényőn lépünk pályára, a továbbjutás egy mérkőzésen fog eldőlni. A találkozót ezúttal is élőben közvetíti a Vasas FC hivatalos YouTube csatornája.

Az Illovszky Rudolf Stadion B1 lelátóján kialakított és elkülönített szektorral a Vasas FC olyan, járványügyi szempontból elszeparált zónát biztosít szurkolói számára, ahol a koronavírus-járvány időszaka alatt a lehető legminimálisabbra csökkenthető a fertőzésveszély. A fenti területen garantált a megfelelő védőtávolság betartása és kötelezően előírt az egészségügyi maszk viselése, mellyel célunk megóvni minden olyan szurkoló egészségét, akik a leginkább veszélyeztetett rétegből érkeznek. A szektort elsősorban olyan drukkereknek alakítottuk ki, akik az idősebb korosztályt képviselik, krónikus alapbetegségben szenvednek vagy legyengült az immunrendszerük, s ezáltal nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve. Kérjük, hogy azon drukkereink, akik szeretnének a B1-es szektorba belépőt vásárolni, lehetőség szerint az online jegyelővételt válasszák, elkerülve ezzel a pénztáraknál való várakozást. Az Illovszky-stadion B1 szektora a létesítmény 5-ös kapuján keresztül közelíthető meg.