Hangya: Hiszek az eredményesebb idényben

2016-06-02 12:52
Hangya Szilveszter felépült és a csapattal kezdi el a nyári felkészülést.

- A combhúzódásom már teljesen meggyógyult, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy a hétfőn kezdődő felkészülést együtt végezhessem csapattársaimmal – nyilatkozta honlapunknak Hangya Szilveszter.

Baloldali védőnket a 2016. április 16-i DVTK elleni hazai mérkőzés (1-3) 34. percében 0-1-es állásnál le kellett cserélni, mert a jobb combhajlító izma meghúzódott. Így az utolsó három - sorsunkat eldöntő - meccsen már nem állhatott vezetőedzőnk rendelkezésére.

- Már a május 5-én elkezdődött szabadságunk előtt elkezdtem az egyéni edzéseket, hogy ne legyen lemaradásom a többiekhez képest, és természetesen a kötelező edzéstervet is lelkiismeretesen végigcsináltam. Ezért úgy vélem a fizikai erőnlétem a sérülésem előtti szinten van. Az elmúlt négy hetet a szüleimnél töltöttem Baján, emellett néhány napot pihentem a Balatonon.

Az előző szezonban a középmezőny elérése volt a célunk. Támadófocit játszottunk, de abban az időszakban a szerencse elfordult tőlünk és sorozatban buktuk el a hajrában egy góllal a mérkőzéseket.

Tavasszal mindvégig bíztam magunkban, hogy sikerülni fog a bennmaradás. Ebben szerintem rendkívül fontos szerepe volt Michael Oenning vezetőedzőnk érkezésének, mert egy olyan pozitív gondolkodásmódot hozott magával, amit a csapat jól fogadott és magáévá tett. Nagyon örülök, hogy Oenning mester maradt továbbra is az edzőnk. Kiváló szakembernek tartom, és nagyon sok mindenben segített a csapatnak a nehéz időszakokban.

Még kétéves szerződés köt a Vasashoz. Nagyszerűen érzem magam a csapatban, a szurkolóink csodálatosak. Ha ez a fiatal társaság együtt marad, szép eredményeket érhetünk majd el.  Nagyon bízom abban, hogy az új bajnoki idényben már nem a kiesés ellen fogunk harcolni, és sikerül a tabellán néhány helyet előbbre lépnünk.