Gólzáporos meccsen győztük le a Vácot

2019-03-31 18:41
A Merkantil Bank Liga 30. fordulójában 7-4-es győzelmet arattunk a Vác felett. Balajti Ádám mesternégyest szerzett, Birtalan Botond duplázott és Kovács Milán is betalált.

Jól kezdtük a mérkőzést: a 8. percben Lakatos pontosan szöktette Hajdút, aki balról élesen középre adott, Halasi pont Szatmári elé ütötte a labdát, középpályásunk pedig 11 méterről lőtt, a kapus azonban bravúrral védett.

A 17. percben Király szépen tekert a bal alsó felé, a labda kicsivel kerülte el a kaput. Nem sokkal később Tóth Bence 17 méteres szabadrúgását ütötte ki Halasi.

A 21. percben a Vác a semmiből szerzett vezetést: Durso 10 méteres lövését még védte Bese, a duplázást Murai közelről a kapuba tuszkolta.

A 27. percben Szatmári passza után Balajti lőtt 15-ről, Halasi nagy bravúrral a jobb felső elől szedte ki a labdát. Két perccel később Kovács beadását követően Balajti két lépésről a kapuba passzolt, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 41. percben már szabályos gólt szereztünk, Szatmári szerzett labdát még a mi térfelünkön, megiramodott vele, két szép csel után Birtalan elé tálalt, aki 8 méterről a hálóba lőtt. Nem sokáig örülhettünk azonban az egyenlítésnek, a 43. percben ugyanis Tóth beadását követően Kákonyi 11 méterről kilőtte a jobb sarkot.

Remekül kezdtük a második félidőt: a 47. percben Birtalant buktatták a 16-oson belül, a 11-est Balajti a bal sarokba gurította, így megszerezte 20. találatát. Egy perccel később egy szép támadás végén Kovács Milán lőtte ki a jobb sarkot. A 60. percben jött a negyedik, miután Balajti lövése a felső lécről a hálóba vágódott. Nem nyugodhattunk azonban meg, mivel Kákonyi szinte azonnal szépített.

Gyorsan lerendeztük azonban a mérkőzést, a 72. percben Királyt buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Balajti a jobb sarokba gurította, majd egy perccel később Balajti kiugratása után Birtalan talált a kapuba 14 méterről. A váciak Tóth révén a 84. percben szépítettek, majd a 86. percben Balajti éles szögből kialakította a 7-4-es végeredményt.

Csapatunk ezúttal is a második félidei teljesítményének köszönhetően gyűjtötte be megérdemelten a három pontot.

Vasas – Vác 7-4 (Birtalan 41., 73., Balajti 47. – 11-eből, 60., 72. – 11-esből, 86., Kovács 48., ill. Murai 21., Kákonyi 43., 63., Tóth 84.)