Fiatal, tehetséges támadót igazoltunk a Viditől

2018-07-08 11:04
Birtalan Botond és Hrepka Ádám után újabb támadóval erősödött csapatunk. A tehetséges, fiatal Bévárdi Zsombor egy évre érkezik a MOL Vidi FC-től kölcsönbe.

 - Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hiszen egy nagy múltú klub mezét viselhetem. Szeretnék alapember lenni és jó játékkal feljutáshoz segíteni a Vasast. Van már NB II-es rutinom, bízom benne, hogy sikeres szezont zárok. Pozitívum, hogy egy játszó, támadó felfogású csapathoz kerültem, így könnyebb lesz a beilleszkedés – mondta Bévárdi Zsombor.

Több NB II-es klub is szerette volna megszerezni a támadót a MOL Vidi FC-től. Az utolsó pillanatban sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, aminek következtében végül a játékost a Vidi más kérőket visszautasítva a Vasasnak adta kölcsön.

A 19 éves támadó Siófokon született, pályafutását szülővárosában kezdte. Innen került a Főnix-Gold FC-be, majd Felcsútra. A Puskás Akadémia színeiben az U17-es csapatban 17 mérkőzésen 6 gólt szerzett.  2016 nyarán igazolt a Videotonhoz, az előző szezonban Siófokon szerepelt kölcsönben, ahol alapemberként 31 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben.

Az U19-es válogatottban 11 meccsen 8 alkalommal volt eredményes.