Felkészülés: Újabb győzelem

2018-02-07 16:52
Csapatunk a telki edzőtáborban 1-0-ra legyőzte az NB III-as Iváncsa csapatát.

Nagy fölényben játszott csapatunk az első félidőben, támadólag léptünk fel már az első perctől kezdve. Számos lehetőségünk volt, de végül csak egy gólt sikerült szereznünk, a 20. percben Remili volt eredményes: Berecz szöktette kiválóan Remilit, aki betört két védő között, majd 15 méterről a léc alá lőtte a labdát (1-0). Akár többször is betalálhattuk volna, de a legtöbb esetben próbálkozásaink pontatlanok voltak, és a szerencse sem állt mellénk Ádám kapufájánál, ugyanis a labda kifelé pattant.

A második játékrészben hasonló volt a játék képe, uraltuk a találkozót és sorba dolgoztuk ki a helyzeteket, de gólt egyszerűen nem tudtunk szerezni. Gyakorlatilag körbe lőttük a kaput, illetve az Iváncsa kapusa is több alkalommal nagyot védett, így maradt az 1-0.  

A csapattal kapcsolatos hír, hogy Csiki Norberten pénteken végeznek ultrahangos vizsgálatot, így pontos diagnózis a sérüléséről csak ezt követően várható.