Elbúcsúztunk Kovács Istvántól

Tavaly év végén, néhány nappal az ünnepek előtt kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt klubunk egykori labdarúgója, Kovács István. Ma délután az Illovszky-stadion keleti lelátója mögötti sétányon - a hatályos kormányrendeletnek megfelelően zárt, szűk körben - tőle búcsúztunk. Az eseményen a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivőjeként Sipos Jenő, a Vasas-család képviseletében Mészöly Géza, továbbá Nemcsák Károly színművész mondtak búcsúbeszédet, majd Kovács István tisztelői a kegyelet virágaival emlékeztek a Vasas egykori futballistájára.

Kovács István 1953. április 21-én, Salgótarjánban született, alig néhány év elteltével pedig már a Nagybátonyi SK csapatában futballozott, ahol apja volt a klub elnöke. "A házunk még most is a pályára néz és már 6 éves koromban, a reggeli órákban ott csüngtem a kapufa tetején, raktam fel a hálót, hogy megengedjék, hogy labdaszedő legyek. Egyre jobban beleszerettem a labdarúgásba, 8 éves koromban már igazolt játékos voltam." - nyilatkozta korábban a Kokó becenévre hallgató támadó.

"15 éves koromban már az NB II-ben futballoztam Laczkó Sanyi bácsinak köszönhetően. Az SBTC a kitűnő minőségű pálya miatt Bátonyba járt le edzeni. Én 17 éves voltam, amikor Moór Ede meglátott játszani az egyik tréningen. Rögtön befogadtak. Nem volt gond az idősebbekkel sem. Mondhatom, hogy szerencse is kellett, nem csak tudás ehhez, mert eleinte Moór Ede mindig berakott 10-20 percekre és általában sikerült gólt szereznem. Fokozatosan játszatott egyre többet, amíg végül kezdőjátékos lettem." - Kovács István 1971-ben igazolt az akkor élvonalbeli salgótarjáni együtteshez, ahol csapatával rögtön az első évben bronzérmes helyen végeztek a bajnokságban. 

1975-ben Angyalföldön folytatta pályafutását, a Vasas játékosa lett, egy évvel később pedig tagja volt az 1976/77-es bajnokcsapatnak is.  "Hívott a Fraditól kezdve minden nagy klub, köztük a Vasas is. Bekerültem egy sportszázadba, ami mellett tudtam játszani is. De a döntésem fő oka az volt, hogy házhoz jött értem Illovszky Rudi bácsi, aki nagyon ragaszkodott hozzám, mindenáron el akarta érni, hogy a keze alatt játsszam. Azt mondta, ha odaigazolok, válogatott lehetek. És igaza volt! A Vasassal bajnok lettem, MNK-győztes, és amint már említettem, innen lettem válogatott játékos is. Mindent megadott nekem a klub."

Kovács István évekkel később visszatért a fővárosba a Vasas labdarúgójaként, szintén emlékezetes évvel: 1986-ban kupagyőztesként ünnepelhetett. "Egy budapesti látogatásom során - mert mindig meglátogattam a régi barátokat -, Rudi bácsi megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem visszamenni hozzájuk. Annyira komolyan gondolta, hogy haza sem engedett. A feleségemnek úgy üzent, hogy maradok Pesten. Gyorsan beépültem a csapatba, és hát a szezon végén 1986-ban megnyertük a MNK-t. A kupadöntőben megvertük a Fradit tizenegyes-párbajban és megválasztottak a meccs legjobbjának."

Kokó már egészen fiatalon magára húzta a nemzeti mezt, utánpótlás-válogatottként 10 alkalommal lépett pályára, majd a felnőtteknél 1976-tól lett kerettag, ahol összesen 10 mérkőzésen képviselte Magyarországot.

Kovács István áprilisban volt 67 esztendős, decemberben hunyt el - nyugodjék békében.