Egységes és eredményes csapatban gondolkozunk!

2018-09-20 19:35
Az elmúlt napokban több médiumban is feltételezésként jelent meg, hogy csapatunk az NB I-ben szerződést bontott játékossal, játékosokkal köthet szerződést a napokban.

Mivel egyre több helyen jelent meg ilyen hír, és szurkolóinktól is több kérdést kaptunk ennek kapcsán, megkérdeztük Domonyai László klubigazgatót, hogy várható-e újabb labdarúgó érkezése?

- A játékoskeretben nyáron nagyon jelentős mozgás volt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Vasas sajnos kiesett az első osztályból májusban. Az osztályváltás miatt értelemszerűen a korábbihoz képest lényegesen más költségvetési viszonyok között kellett megtervezni az új szezont, és a légióskorlátozás, valamint az NB II-ben érvényes “fiatalszabály" egyaránt szigorú kereteket szabott számunkra. Mindezen okok miatt a játékoskeret nyáron alaposan átalakult, rengeteg távozónk és érkezőnk volt. Az igazolásokat augusztus 31-én lezártuk, és azóta arra koncentrál a szakmai stáb - ami egyébként nem kis feladat -, hogy rendelkezésre álló játékosokból mielőbb kialakuljon egy egységes és eredményes csapat.

Ezek szerint a sajtóban megjelent találgatásoknak nincs realitása?
- Nincs, nem tettünk ajánlatot egyetlen játékosnak sem az átigazolási szezon lezárulta óta. Világszerte mindenhol jelennek meg átigazolási időszakban és azon kívül is találgatások játékosokkal, csapatokkal kapcsolatban, ez teljesen természetes. Számunkra nem jelent problémát, ha a médiában találgatások, feltételezések jelennek meg, ezzel együtt tudunk élni. A szurkolóink, ahogyan eddig, úgy a jövőben is, hiteles tájékoztatást kaphatnak klubunk hivatalos kommunikációs felületein, így weboldalunkon és a közösségi média felületeinken.