Dunaszerdahelyen játszunk a Trnavával

2019-01-25 15:59
Megváltozott a szombati felkészülési mérkőzésünk helyszíne és időpontja.

A Spartak Trnavának nem felelt meg a lipóti helyszín, ezért kerül sor Dunaszerdahelyen a találkozóra.

Domonyai László, klubigazgatónk ismertette a részleteket:

- A szlovák bajnokkal már hetekkel ezelőtt lekötöttük a mérkőzést, részükről is elfogadott helyszínnel és időponttal, amit mindkét fél be is jelentett a labdarúgó szövetségnek. Két nappal ezelőtt azonban a Trnava jelezte, hogy a műfüves pálya állapota miatt nem akarnak Lipóton játszani, miközben a Lipóti műfüves pálya egy korszerű, minden igényt kielégítő játéktér. Tegnap a szlovák csapat képviselője személyesen vizsgálta meg a műfüvet és nem talált benne kifogásolnivalót, de ennek ellenére is csak a B csapatukat küldték volna a szombati edzőmérkőzésre. Természetesen ez nem felelt meg számunkra, hiszen Magyarországon jövő héten indul a bajnokság, és számunkra ez a mérkőzés a főpróba, ahol nem az eredmény, hanem az eredményes felkészülés a fontos, ezért erős ellenfél ellen szeretnénk játszani. Mindezek miatt felvettük a kapcsolatot az MLSZ-el, hogy segítsen egyeztetni a szlovák labdarúgó szövetséggel. A történtekről beszéltem Világi Oszkárral a DAC tulajdonosával, aki önzetlenül felajánlotta a DAC akadémiájának pályáját, amit a Trnava is elfogadott. Mindez azt jelenti, hogy a Trnava elleni mérkőzés szombaton 14 óra helyett 13 órakor kezdődik Dunaszerdahelyen.

A mérkőzés pontos helyszíne: MOL Footbal Academy, Dunaszerdahely, Viedenská cesta (Bécsi út) 1.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat!

A Vasas nevében köszönjük Világi Oszkár úr önzetlen segítségét!