Döntetlen Diósgyőrben - továbbra is az élen

2016-08-21 19:59
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a mieink 1-1-es döntetlent értek el a Diósgyőr otthonában.

A Diósgyőr elleni találkozónkon már az első perctől kezdve jó iramot láthattunk. Igaz, a mérkőzés elejét a hazaiak irányították, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, viszont többször a kapunk előterébe tudtak kerülni, főként a széleken vezettek akciókat. Védelmünk jól teljesített, mi inkább pontrúgásokból voltunk veszélyesek. Egyszer mi, egyszer a miskolciak kerültek fölénybe, de a ziccerek kezdetben elmaradtak. Majd a féiidő utolsó 10-15 percében magasabb fokozatra kapcsolt a Diósgyőr, ennek sajnos meg is lett az eredménye, Bacsa találatával megszerezték a vezetést a 35. percben: a DVTK támadója kapott egy jó labdát a baloldalon, majd egészen a 16-osunkon belülre vitte és a hosszúba lőtt (1-0).

Ám nem sokáig vezettek a hazaiak, ugyanis két perccel később megszereztük az egyenlítő gólt. Ádám kapott Remilitől jobboldalról egy felpörgetett labdát, tolt egyet rajta, majd ballal a jobb felsőbe vágta nagyjából 19 méterről (1-1) – szép góllal tűntettük el az egygólos hátrányt. A félidő végén még két beíveléssel veszélyeztettünk, de több helyzet már nem volt, 1-1-es döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrészben mi kezdtünk jobban, az első percekben szinte nem hagytuk kijönni ellenfelünket a saját térfeléről, Remilinek pedig egy veszélyes jobblábas lövését is feljegyezhettük. Ezt követően az iram kissé alábbhagyott, bár a két szélen Hangya és Szivacski sokszor veszélyt jelentett az elfutásokkal, ám a beadásokat követően sajnos nem sikerült kapura lőni, ami nem egyszer csak centiken múlott. A 70. perctől feljebb kapcsoltunk és sokszor helyzetbe kerültünk, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk, hiába játszottunk nagy fölényben.

A diósgyőrieket nem igazán hagytuk kibontakozni, ahogy a 16-osunk környékére értek két védőnk mindig volt a támadón. A mérkőzés végén is főként mi voltunk aktívabbak, de nagy helyzet már nem volt, így maradt az 1-1. Mivel a Ferencváros is döntetlent játszott a Mezőkövesd ellen, így a hosszú szünetre úgy mehetünk, hogy vezetjük a bajnokságot!