Döntetlen a Dorog ellen

2018-10-07 18:52
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában 1-1-es döntetlent értünk el a Dorog ellen.

A mérkőzés elejétől kezdeményezően léptünk fel. A 2. percben Birtalan távoli lövését fogta Horváth. Nem sokkal később Vaskó fejelhetett szorongatott helyzetből, a kapus felszedte a labdát. Negyedóra után Murka lökete akadt el Horváthban, majd Birtalan éles szögből próbálkozott, de ez is a kapusé lett.

A 22. percben óriási góllal szereztünk vezetést: Szatmári 23 méterről lőtt, a labda a felső lécről a kapus hátára vágódott, onnan pedig a hálóba. A 33. percben Birtalan 21 méteres tekerése szállt fölé, nem sokkal a szünet előtt pedig Balajti éles szögből leadott lapos lövése ment el a bal kapufa mellett.

A második félidő elején a csereként beállt Hegedűs szabadrúgását fogta magabiztosan Bese.  A játékrész közepén Hajdú passza után Balajti célozta meg a kaput, Horváth védett.

A 68. percben a Szedlár fejelt öt méterről, Bese pedig óriási bravúrral a léc alól szedte ki a labdát. Egy perccel később sajnos egyenlítettek a vendégek: Léránt volt eredményes közelről.

Negyedórával a vége előtt Szatmári 16 méteres szabadrúgása akadt el a sorfalban. A hajrában végig egykapuztunk. A 82. percben Balajtit buktatták 19 méterre a kaputól, a szabadrúgást Talabér küldte kapura, Horváth azonban bravúrral kitolta. A 86. percben Balajti fordult le a védőjéről, de a lövése már nem sikerült. A hosszabbításban Vaskó és Kelemen is a kapufára fejelt, de a győztes gól nem jött össze.

Vasas – Dorog 1-1 (Szatmári 23.,  ill. Lénárt 69.)