Diósgyőr-Vasas FC 4-2 (0-0)

2013-10-16 00:00
Végzetesnek bizonyult a kétperces kihagyás

Ma 17 órakor, a Ligakupa negyedik fordulójában, Miskolcon lépünk pályára. Vendéglátónk, a DVTK utolsó hat bajnoki meccsét megnyerte és gólt sem kapott az NB I-ben, ennek köszönhetően a második helyen tanyázik a listavezető Videoton mögött. Persze a Ligakupa más, a borsodiak szakvezetője, Tomiszlav Szivics a sorozatban több olyan játékosának is bizonyítási lehetőséget ad, akik a bajnoki meccseken kevesebbet szerepeltek. Egy hete, a Fáy utácban 1-0-ra legyőztük a Diósgyőrt, azaz számíthatunk rá, hogy a hazaiakat fűti a visszavágás vágya.

Ahogy csapatunk busza elhagyta a Fáy utcát, leszakadt az ég és az égi áldás mindvégig kitartott Miskolcig. Dirk Berger vezetőedzőt kellemes meglepetés érte az indulás előtt, az egyetemista Jákó János ugyanis sikeresen és időben letudta délelőtti vizsgáját, így csatlakozhatott az utazó kerethez.

Amint az összeállításból kiderül, csapatunk egyetlen poszton változott meg az egy héttel ezelőtti Ligakupa-meccshez képest, a kiállított Görgényi Dávid helyett a sérüléséből felépült Horváth Levente kezd. A házigazdáknál több új fiút is pályára küld Tomiszlav Szivics: Gelei Vince áll a kapuban, s bekerült a kezdőbe Alves, Kosztics és Gosztonyi is.

Diósgyőr-Vasas FC 4-2 (0-0)

Diósgyőr, vezeti: Veizer Roland (Horváth R., Tőkés)

DVTK: Gelei - Vági, Debreceni, Alves, Husic - Takács P. - Kosztics, Szabó B. (Boros, a szünetben), Gosztonyi (Csirszki, a szünetben) - Batioja, Tisza. Edző: Tomiszlav Szivics.

Vasas: Németh G. - Recklet, Izing, Schulz, Horváth L. (Boda, 68.) - Cseke (Remili, 61.), Gál (Ádám, 61.), Nagyházi - Horia - Boka, Hohmann. Edző: Dirk Berger.

1. perc: Elkezdődött a találkozó.

2. perc: Szerencsésen pattant le a labda Kosztics elé a jobb oldalon, az alapvonalról keményen középre lőtt, Németh Gábor azonban kivetődve biztosan hárított.

5. perc: Cseke forgolódott a kezdőkörben, Gálhoz passzolt, aki meredeken indította a lesre játszó védők közül kilépő Bokát, ám Gelei Vince kivetődve mentett előle.

7. perc: Ezúttal Hohmann kapott hosszú indítást a balösszekötő helyén, Gelei azonban ismét résen volt, és kapujából kilépve tisztázott.

12. perc: Kosztics emelt a jobb oldalról a kapunk elé, ám Recklet okosan kizárta a hosszún érkező Batioját, aki így már csak az alapvonalon túlra tudta spiccelni a labdát.

17. perc: Batioja indult el egy reménytelenül hosszúnak tűnő labdára, ám a jobb oldali alapvonalról még vissza tudta kanalazni, mielőtt azonban Németh felszedhette volna, Schulz szögletre tisztázott.

21. perc: Cseke viharzott el a jobb oldalon, pontosan tekert át a hosszúra, Hohmann azonban kecsegtető helyzetbe, a kaputól 10 méterre nem tudta átvenni a labdát.

22. perc: Kosztics lőtte keményen középre a labdát, a rövid sarokra érkező Tisza elől Izing becsúszva szögletre tisztázott.

27. perc: Nagyházi mélységi átadását Hohmann középről, 23 méterről kapura lőtte, Gelei biztosan védett.

34. perc: Boka törhetett egyedül kapu felé a jobb oldali felezővonaltól, az ötös sarkánál lövés helyett azonban cselezni próbált, s így oda lett a gólszerzési lehetőség.

39. perc: Az első igazán veszélyes diósgyőri helyzet: Kosztics a jobb oldali alapvonalról pontosan gurított vissza, Tisza a rövid ötös sarkáról elpörgette a labdát a hosszú mellett.

42. perc: Cseke 16 méteres lövését Gelei vetődve, másodjára fogta.

44. perc: Tisza fordult kapura középen, 22 méteres lövését a bal sarok elől mentette Németh Gábor.

45. perc: Batioja tört be a tizenhatosunkra, visszagurítása után Tisza 16 méteről kapura bombázott, de Gál jól blokkolta a lövést.

Vége az első félidőnek.

A szakadó esőben lejátszott első félidőben csapatunk mindvégig egyenlő partnere volt NB I-es házigazdájának. A megszerzett labdákból igyekeztünk gyors kontrákat vezetni, s amennyiben Boka vagy Hohmann kicsit bátrabb, akár a vezetést is megszerezhettük volna.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A szünetben kettős cserére határozta el magát Tomiszlav Szivics: Gosztonyi és Szabó helyett Csirszki és Boros folytatta a játékot.

50. perc: Vági tört be a tizenhatoson belülre a jobb oldalon, Horváth Levente elrúgta előle a labdát, ám a hazai játékos átesett a lábán. Veizer Roland játékvezető befújta a vitatható tizenegyest, melyet Tisza Tibor higgadtan a bal sarokba helyezett, 1-0.

55. perc: Nagyházi rosszul vette le a labdát, mely Kosztics elé került, aki 20 méterről azonnal lőtt, nem sokkal a léc fölé.

59. perc : Tisza 23 méteres szabadrúgását Németh a jobb sarok elől ütötte ki.

A második félidőben beszorultunk saját térfelünkre, nagy nyomás nehezedik kapunkra.

60. perc: Tisza jobb oldali szögletét Alves fejelte a léc alá, 2-0.

Kettőt cseréltünk, már a hét végi bajnokira gondolva lejött Gál Mátyás és Cseke Benjámin, s helyettük Ádám Martin, valamint Remili Mohamed folytatja a játékot.

66. perc: Hohmann cselezgetett a diósgyőri tizenhatos előterében, majd középről, 20 méterről, a kicsit kint álló Gelei felett a bal felső sarokba lőtt, 2-1. A gól után ismét cseréltünk, a kéthetes kihagyás után visszatérő Horváth Leventét Boda József váltotta.

69. perc: Remili estében adott be a bal oldali alapvonalról, így is megtalálta Hohmannt, akinek pörgetését Debreceni blokkolta a két méterre a gólvonaltól.

70. perc: Tisza Tibor a jobbösszekötő helyéről, 20 méterről kegyetlenül kilőtte a jobb felső sarkot, 3-1.

71. perc: Összeroppantunk: Tisza hagyta faképnél Bodát a bal oldalon, beadását a hosszú oldalon Boros vágta a kapu közepébe, 4-1.

Kár volt a kétperces kihagyásért, míg Hohmann elhibázta helyzetét, a diósgyőriek egy perc alatt kétszer is bevették Németh Gábor kapuját. Boda túl messziről követte Tisza Tibort, s ezt a hazaiak csapatkapitánya könyörtelenül kihasználta.

84. perc: Boros kapott hosszú indítást a balösszekötő helyén, Németh bátran kivetődött elé, s testéről szögletre pattant a labda.

88. perc: Boka vezetgette a labdát a jobbösszekötő helyén, majd 20 méterről kilőtte a bal felső sarkot, 4-2.

90. perc. Ádám Martin tovább csökkenthette volna hátrányunkat, ám 8 méteres lövése Geleiről szögletre pattant.

Vége a találkozónak.