Csapatunk várható nyári programja

2018-06-04 11:32
Csapatunk játékosai június 3-tól szabadságukat töltik. A felkészülés június második felében kezdődik.

A jelenlegi információk szerint egy felkészülési mérkőzést biztosan játszik csapatunk júniusban: 23-án, szombaton, Putnokon lépünk pályára, amellyel pótolnánk a márciusban elmaradt mérkőzést. Ezzel a találkozóval nyitnák meg ünnepélyesen a Vasas és a magyar válogatott egykori klasszisáról elnevezett, Várady Béla Sportközpontot.

Tekintettel arra, hogy Michael Oenning vezetőedzőnknek június 30-án lejár a szerződése, így a közeljövő tárgyalásainak a függvénye, hogy marad-e a német tréner, vagy csapatunk vezetése új vezetőedzőt választ.

Bárhogyan is alakul a szakvezető jövője, ettől függ, hogy a vezetőedző milyen játékoskeretet alakít ki. Ennek azért is van jelentősége, mert a hónap végén tizenegy játékosunknak is lejár a szerződése. Természetesen a júliusi felkészülési programot, az edzőmérkőzések ellenfeleit is a vezetőedző feladata lesz meghatározni.

A 20 csapatos 2018-2019-es NB II-es bajnoki évad július 29-én vasárnap kezdődik. Az idén 21 fordulót rendeznek, köztük két hétközi fordulóval, szerdán (augusztus 15-én, és szeptember 26-án). Az idei utolsó, 21. fordulót december 9-én, vasárnap tartják.