Búcsú-interjú - II. rész

Az interjú első része.

Lőttétek a gólokat Remili Mohával a feljutó szezonban. Ezt követően jött a váltás, edző lettél. Miért éppen akkor, a feljutás után?
- Tóth András épp akkor ment el a Vasasból és Szanyó Karcsi megkért, hogy legyek a segítője és mivel épp akkor végeztem az erőnléti edzői képzést, akkor nyilván erőnléti edző is lettem. Sok gondolkodási időm nem volt, egy nap alatt döntöttem el. Az edzősködésnek mindig az erőnléti része vonzott. Bármelyik csapatnál voltam, az erőnléti feladatokat, edzéselemeket megjegyeztem és archiváltam magamnak, hogy esetleg később tudjam alkalmazni. Szeretem a Vasast, szeretek itt lenni, és óriási motivációnak tartottam, hogy ebben a klubban legyek (ráadásul az NB I-ben) erőnléti edző, ennek a pályának az elején.

Aztán jött a reaktiválás. Milyen volt az edzői feladatok mellett a játékosokkal együtt, csapattársként is edzeni?
- Nyilván nem egyszerű ez a kettős élet. Michael Oenning érkezésével vált ez érdekessé, amikor kiváltottuk a játékengedélyemet. Természetesen játékosként nem rólam szólt a szezon és nem a kezdő tizenegybe kerülés volt a lényeg. A csapattal együtt edzettem, csináltam velük ugyanúgy az edzést. Úgy gondolom, hogy megfelelő tisztelet áradt felém és én is megpróbáltam a játékosokkal megtalálni azt a hangot, ami nyilván nem egyszerű akkor, ha csapattárs és edző is. Volt egy-két felejthetetlen pillanat, aminek nagyon örülök, hogy megtörtént. Köszönöm a lehetőséget a csapattársaknak és azoknak, akik ezt lehetővé tették, hogy ilyen szép lett a pályafutásom vége.

Ki is emelnénk mindjárt két ilyen pillanatot: a Haladás ellen értékesített tizenegyesedet, illetve a sokunk számára felejthetetlen Fradi elleni 2-2-t. Ezeket jutalomjátéknak tekinted vagy a kemény munka eredményének?
- Abban hiszek, hogy a kemény munka az gyümölcsözik. Ennek szellemében, aki alázattal dolgozik, mindegy milyen területen, az megkapja a jutalmát. Ezeken a mérkőzéseken rám nézett a futball istene. A Haladás ellen a kiesés ellen játszottunk, pályára kerülhettem, kiharcolhattam egy tizenegyest, amit végül értékesítettem és így szereztünk három nagyon fontos pontot, ami a végjátékban döntőnek bizonyult (természetesen a másik huszonkilenc mellett). A következő szezonban a Fradi elleni 2-2-nél pedig aztán minden volt. Arról az egész hétvégéről egy könyvet lehetne kiadni, kezdve azzal, hogy keretbe kerültem, nem beszélve a fordulatokról és a főszereplőkről. Egyszerűen csodálatos volt. Van még egy számomra emlékezetes mérkőzés, bár azon kikaptunk, méghozzá a Diósgyőrtől otthon 3-1-re, de a gólunkat én lőttem, ami a 100. NB I-es gólom volt.

Hogyan történt a visszavonulásod bejelentése a csapatnak?
- Erről sokat beszélgettem Michael Oenninggel, nagyon örültem a bronzéremnek, bejutottunk a kupadöntőbe. Negyven éves leszek, ilyenkor persze szóba kerül, hogy a pályafutásnak hogyan lesz vége. A kupadöntő előtt a taktikai értekezleten végül Michael plusz motivációként bejelentette, hogy hajtsanak miattam is, mert nekem ez lesz az utolsó meccsem. Először meglepett a dolog, mert nem volt megbeszélve ez a tálalás, de boldog is voltam, mert bent voltam a keretben. Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, hogy pályára lépjek, és az eredmény miatt is csalódott vagyok. A csapatra viszont nagyon büszke vagyok, hogy ezt a szezont így lehozták.

Milyen a közös munka Michael Oenninggel?
- Michaellel nagyon szerencsés vagyok, azt kell hogy mondjam. Az erőnléti részét teljesen rám bízza, nem szól bele, nem akarja keresztülhúzni a számításaimat. Megkérdezi, hogy mit és miért úgy végzek, ezt általában el is fogadja. Amit szeretnék csinálni vagy amiről úgy gondolom, hogy jó lenne a csapatnak, arra ő rábólint, mert összeegyeztethető az ő elképzeléseivel. Nekem ez óriási megtiszteltetés és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy hagyják azt csinálni, amit szeretek és amiben hiszek. Az erőnléti szakma még gyerekcipőben jár itthon, de ha úgy fogadják majd az edzők, mint itt, akkor ez összességében jó lesz a magyar focinak. Itt megjegyezném, hogy az egész edzői stáb nagyon jól tud együtt dolgozni egymással, ez pedig nagy segítség mindenki számára.

Miben kell szerinted fejlődnie az erőnléti edzői szakmának itthon?
- Mindenben lehet fejlődni. Összehasonlításokat nem szeretnék tenni, lerágott csont, hogy mi volt a helyzet akkor, amikor én fiatal voltam és mi van most. Kicsit tudományos irányba ment el az erőnléti szakma, de maga a foci is, ami miatt annyira kiegyensúlyozottak a csapatok, hogy tényleg sokszor az dönt, hogy ki tud kettővel több sprintet indítani, de a játékos kvalitásaitól is függ sok minden, milyen a formája, mit tud alapból stb. Azt észre lehetett venni a Honvédnál is, hogy ők voltak a legkiegyensúlyozottabbak, figyeltem a fizikális részt is. Erre törekszünk, hogy ez nálunk is adott legyen. A játékosaink sokat fejlődtek ebben a szezonban, ezt adatokkal is alá tudom támasztani, ha kell. Azonban maximalista vagyok, aki három sprintet le tud futni, az négyet is tud, aki négyet, az ötöt is.

Ehhez kapcsolódik, bár nem közvetlenül foci: nagy szerelmed a futás. Honnan jött ez a vonzódás?
- A futással soha nem volt gondom, még ha sebesség időnként hiányzott is. Sokat mozgó játékos voltam és futást szerettem. A bakancslistámon szerepel már régóta a New York Marathon lefutása. Az még nem jött össze, de más maratont már lefutottam. Nagyon tetszik a futóközeg, jó közösség. Nagyon jó kikapcsolódás, ellehetek ott magamban.

Zárszóként: elsősorban hozzánk kötnek már téged, mint más klubhoz, pedig több klubban is megfordultál. Mitől más a Vasas számodra a többinél?
- Nagyon jó kérdés ez, hogy mitől különleges a klub. Az, hogy Vasas-családról beszélnek, az nem véletlen. Egy olyan atmoszféra van, ami magával ragadja az embert, legalábbis engem mindenképpen. Gondolok itt a szurkolókra és a jó kis családi hangulatra. Ebben nyilván Jámbor Jánosnak és Vancsa Miklósnak nagy szerepe van. Amit megígértek, azt mindig megtartották. Nem estek abba a hibába, hogy ígértek ennyit, amit aztán nem tudtak betartani. A biztonság miatt is szerettem meg ezt a légkört és szeretem a mai napig is. Emlékezetes meccsem is rengeteg volt itt, az idei Fradi-meccset már kiveséztük, de megemlíteném az első időszakomból, amikor a kaposvári stadionavatón léptünk pályára. Igaz, sajnos kikaptunk ott, de egy sarkazós gólt is szereztem, ami talán a legszebb találatom.. Az NB II-ben a Mezőkövesd elleni ki-ki meccset említeném, ami a téli elsőségről döntött. Ide rengeteg szurkoló elkísért minket. A szurkolók szeretete is sokat számított nekem. Szóval a Vasas nagyon mélyen benne van a szívemben.