Az utolsó szalmaszál

Hosszú volt a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. Hosszú, gyötrelmes és álmatlan. A Vasas-drukker próbálta feldolgozni mindazt, amit látott, amit átélt, és folyamatosan az járt a fejében: létezik, hogy ennyi befektetett energia, ennyi szenvedélyes pillanat, ennyi terv és vágy, no meg ennyi pénz kilencven perc alatt semmibe vész? Lehetne most hosszan elemezni mindazt, ami az elmúlt hétvégén, sőt az elmúlt hetekben, hónapokban történt, de ennek még nincs itt az ideje. Egy forduló hátra van a másodosztályú bajnokságból, a sorsunk sajnos már nem a mi kezünkben van. De a remény, a halvány remény még él. S addig, ahogy Szerb Antal is írta az Utas és holdvilág című könyvében: „ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”…

Kiss László, a Kiss Laci, a mi imádott virtuóz csatárunk, legendánk is ebben bízik.

Hogy élte meg a Nyíregyháza-Vasas meccset?
- Nem volt könnyű éjszakám. Alighanem a Vasas család valamennyi tagja így volt ezzel. Mentünk, mentünk előre, még azt se mondom, hogy a játékosok nem akartak, de az ellenfél, akinél már szinte tétje sem volt a találkozónak, mintha mentálisan jobban felkészült volna erre a mérkőzésre. Furcsa volt ezt látni. A nyíregyháziak bevetődtek, becsúsztak, úgy futballoztak, mintha az életükért játszanának. Talán ez hiányzott a mieinkből. Ez a mindent elsöprő győzni akarás.

Pedig a tét alighanem a Vasas jövője volt ezen a meccsen. 
- Óriási lehetőséget szalasztottunk el. Ha legalább az iksz megvan, akkor a Győr ellen otthon, hazai környezetben elég egy soványka, már-már szokásos kibrusztolt, kiszenvedett győzelem, és várhatjuk a Fradit, a Honvédot meg az Újpestet. Így viszont marad a reménykedés. Mindig is optimista ember voltam, próbáltam a dolgok jó oldalát nézni, és most is azt mondom, még az utolsó szalmaszálba bele lehet, sőt bele kell kapaszkodni. Mindenképpen le kell győzni az ETO-t, nehogy ezen múljon a jövőnk. Aztán bízni kell abban, hogy a Békéscsaba legalább úgy, olyan elszántsággal, akarással és lendülettel futballozik, ahogy azt tette mondjuk ellenünk a Fáy utcában, amikor le is győztek bennünket, vagy nem is olyan régen a Debrecen ellen. Még nincs minden veszve. 

Kint lesz vasárnap?
- Természetesen. Ott a helyem a lelátón és remélem sokan állnak majd a csapat mellé, mögé, mert szükség lesz a biztatásra. 

Ha Ön lenne az edző, mit mondana most a játékosoknak?
- Azt, hogy legyenek büszkék, amiért ezt a Vasas-mezt viselhetik. Ez nem egy munkahely, még akkor sem, ha tisztességes fizetést kapnak minden hónapban. Ez egy olyan közösség, amelyhez rang tartozni. Ezt én a mai napig így élem meg. Amikor annak idején Kaposvárról a Fáy utcába kerültem, megszólalni sem mertem az öltözőben, pedig már nem voltam zöldfülű. Olyan játékosok közé kerültem, mint Várady Béla, Mészáros Bubu, Komjáti Bandi, Török Peti, a Dara, Müller Sanyi, Izsó Náci. Befogadtak és én voltam a világ legboldogabb embere. A Vasas azóta is a családom. Aki idekerül, aki ideigazol, aki felveszi ezt a gyönyörű piros-kék mezt, ezt kell érezze. A tradíció, a múlt, a hagyomány, a legendás játékosok egész sora, a bajnoki címek, a kupagyőzelmek, a BEK-elődöntő, Bundzsák Dezső, Mészöly Kálmán, Farkas Jancsi… ez a Vasas. Ez vagyunk mi. Ezt tudnia kell annak a labdarúgónak, aki ide szerződik és akitől azt várja a szurkolótábor, hogy hajtson hétről-hétre, meccsről-meccsre.

Hogyan tovább?
- A helyzet egyszerű, ha a sors egyszer végre mellénk áll, nagyjából negyven év után, akkor nem nyer a Gyirmót. Talán most nem kapnak tizenegyest, nem állítanak ki az ellenféltől senkit, de nem is ez a lényeg. Ha a Békéscsaba tisztességgel teszi a dolgát, és én hiszem, hogy ez így lesz, akkor bármi előfordulhat. Akkor nekünk itthon ezer vagy ki tudja hány szurkoló előtt kutya kötelességünk megnyerni a meccset. A szurkolók miatt is. A támogatóink miatt is, akik pénzt, energiát tettek bele, hogy ilyen keret, ilyen háttér legyen itt a Fáy utcában. S ha nem sikerül, az fáj, nekem is nagyon fáj, de nem dől össze a világ. Akkor újra kell tervezni mindent és meg kell találni a Vasas helyét a magyar labdarúgásban. Természetesen az első osztályra gondolok. De ahhoz kell egy váz, egy hosszú távú terv, olyan, amilyet Rudi bácsi csinált annak idején, mert soha nem ígérte azt, hogy rögtön bajnokok leszünk, minimum három évben gondolkodott. Értem én, hogy már sokan unják a másodosztályt a Vasas-táborban. Én is így vagyok ezzel, de csak olyan csapattal szabad nekivágni a következő szezonnak, akár az NB I-ben, akár az NB II-ben, amelyben lesz néhány olyan futballista, aki valóban szereti ezt a gyönyörű címert. Alex Ferguson tanácsait kell követnünk: megtalálni az arányt az idős és a fiatal játékosok között, de úgy, hogy az ifjak legyenek többségben. Építkezni kell tégláról téglára. 

S nem ártana egy Kiss Lacihoz hasonló center sem…
- Én úgy olvastam, hogy nálunk vannak a másodosztály legjobb csatárai. Sőt, olyan támadóink vannak, akik az NB I-ben is bizonyítottak. Ebből szeretnék én sok mindent visszalátni majd az ősszel, mert bizony volt bőven hiányérzetem az elmúlt hetek, hónapok alatt. De várjunk a kritikával, várjunk a helyzetelemzéssel. Vasárnap még bármi megtörténhet. Ott állok majd a lelátón és hallgatom a körkapcsolást… illetve lesem majd a telefonomat és közben azt kiabálom: Mindent bele, mindörökké Angyalföld!

fotó: Horváth Gábor/vasassc.hu