Ami a címszerepnél is többet ér – lapszemle

Szóval nem ön választotta a Vasast, hanem fordítva?

- Valahogy úgy. Tizenkét esztendős koromban a családom Szegedről Budapestre költözött, és akkoriban kezdtem érdeklődni a futball iránt. A kétezerben rendezett Európa-bajnokság ugyanis megszerettette velem a labdarúgást. Nem tudom, a többség mi alapján választ magának csapatot, én véletlenszerűen Vasas-meccset néztem a tévében, és a piros-kék színkombináció nagyon megtetszett. A kék a kedvenc színem, a pirossal együtt nagyon ütősnek találtam. Ezután kezdtem kijárni a Fáy utcába, és az első néhány találkozón teljesen magával ragadott az ottani közeg. Mintha kiválasztott volna magának a csapat.

Éppen a kétezres évek elején, amikor a klub a megszűnés szélén táncolt?

- Tizenkét-tizenhárom éves fejjel nem ez számított. Szerettem a stadion hangulatát, a családias légkört. Életre szóló barátságok ugyan nem kötődtek, de idővel egyre több embert ismertem meg, és ha kimentem, mindig jól szórakoztam. Persze apukám időbeosztásától is függött a hétvégi program, de megesett, ha nem ért rá, az iskolám büfésével mentem ki, aki szintén a Vasasnak szurkolt. Sőt, olykor még az idegenbeli túrák is belefértek.

Aztán egyszer csak megszületett a Kék ég alatt még a szívem is piros… kezdetű Vasas-induló. Honnan jött az ötlet?

- Akit szeret az ember, annak szívesen kedveskedik – én is adni akartam valamit a Vasasnak. Emellett úgy éreztem, szükség lenne egy frissebb, modern indulóra. Így aztán két színházi kollégámmal összefogtunk, Kenéz Gábriel a zenét szerezte, Aczél Gergő a szöveget írta meg, én pedig felénekeltem a dalt. Ahhoz viszont a véletlenek összjátéka kellett, hogy a szerzemény eljusson a Vasashoz.

Hogyan történt?

- Nem tudtuk, miként juttathatjuk el az egyesülethez a dalt, de az egyik bevásárlás során találkoztam Kozma Istvánnal, aki akkor a csapat pályaedzője volt. Bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy új indulót készítettünk, ő pedig készséges volt, és megadta az akkori vezetőedző, Mészöly Géza telefonszámát. Nem lehetek elég hálás Gézának: távozóban volt a klubtól, ám az indulót még bevitte a vezetőkhöz. Azóta is jó barátságot ápolunk.

Mit érzett, amikor először felcsendült a dal?

- Néhány évig csak időnként játszották le, megesett, hogy egyáltalán nem. Magamban el is engedtem a történetet, de szerencsére ez idővel átfordult, és most már a találkozó előtt és a szünetben is leadják. A mostani idény első fordulójában édesapámmal nosztalgiából kimentünk a DVTK elleni bajnokira, és éppen a jegyet vettük, amikor felcsendült az induló. Csodálatos érzés volt arra a dalra besétálni a kapun, amelyet ajándékként készítettünk a klubnak. A régi indulók az egyesület történelméhez tartoznak, de örülök, hogy a farvízen ez a szerzemény is beúszott. Mondanom sem kell, mennyire jólesett, amikor felhívtak, és közölték, hogy Markovits László elnök úr különdíjat szeretne adni az indulóért. A mai napig jó ránézni.

A Budapesti Operettszínház vezető színészeként végigszurkolhatja a mérkőzést? Énekelhet, kiabálhat?

- Gyerekként édesanyám nem engedett a B-középbe, most pedig nem tehetem meg, hogy szétüvöltsem a torkom. Nagy kiesést jelenthetne a színházban, ha végigdalolnám a meccset.

Kérheti, hogy a rangadók napján ne kelljen játszania?

- Sosem kértem hasonlót, mert az életemben a Budapesti Operettszínház az első. Előadást lemondani és cserélgetni nem etikus. A szereposztás támpont a nézőnek, van, aki azért vesz jegyet, hogy engem lásson. Nem tehetem meg, hogy variálok a dátumokkal.

A futballistákra a gyepen, önre főszereplőként a színpadon nehezedik nyomás. Megesett, hogy nem bírta a terhet?

- A Rómeó és Júliában huszonkét évesen kaptam meg a főszerepet, mai fejjel azt mondom, talán kicsit korán. Eleinte görcsös, feszült voltam az előadások előtt, őrlődtem, hogy biztos meg tudom-e csinálni, és elég jó vagyok-e erre a szerepre. Félelmetes, hogy a testünk mennyire megjegyzi a szerepekkel járó érzelmeket. A stressz miatt gyakran fájt a torkom az említett musical előtt, és bár idővel leküzdöttem a görcsöt, a torkom még sokáig fájt, amikor Rómeóként mentem fel a színpadra. De említhetem a Régi nyár című operettet is, amelyben mindig ugyanannál a jelenetnél dugul be az orrom.

Ha a játékos hibázik a meccsen, javíthat. Ha ön elront egy dalt, lehet sikeres az előadás?

- Persze. Nemegyszer kerültem padlóra előadás alatt. Megesett, hogy Mozartként nem tudtam a dal végét rendesen kiénekelni, próbáltam, szinte belehaltam, de nem jött össze. Úgy éreztem, kiszakad a torkom, mégsem volt meg a kellő hangmagasság. El lehet bukni a dalban, de ennél sokkal fontosabb, hogy utána fel tudsz-e állni. Ugyanúgy, mint a sportban. Képletesen értve én többször elestem a Mozartban, de mindig tovább tudtam lépni, mert muszáj volt. Két egyforma előadás nincs, az aznapira jegyet váltó nézők abban a három órában várják, hogy szórakoztassuk őket, vagy gondolatot adjunk nekik. Akkor kell olyat nyújtanunk, ami egyszeri és megismételhetetlen. Ha felállsz az elrontott dal után, sikerülhet. Focis hasonlattal élve: akkor is megnyerheted a meccset, ha kihagyod a tizenegyest.

Eddigi szerepei közül az osztrák zseni megformálása jelenti a csúcsot?

- Úgy vélem, igen. Az előadások előtt minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy felvegyem azt a fordulatszámot, amelyen ő élte az életét. A dalok során elképesztő fizikai terhelés alatt voltam a színpadon, és többször előfordult, hogy a különböző fellépéseken az Árnyékdal eléneklése után elsírtam magam a színfalak mögött, annyira mély érzelmeket váltott ki belőlem.

Januárban újabb címszerepben láthatjuk. Dorian Gray megformálása mekkora kihívást jelent? Rómeó és Mozart szerepét Dolhai Attila után kapta meg, ezúttal viszont a darab megszületésének is részese.

- Nagy kihívás, de úgy érzem, hangilag, valamint szakmailag is készen állok rá, és a személyiségfejlődésemet tekintve is ideális pillanatban érkezett a lehetőség. Egyébként a darab megvalósításának ötlete tíz évvel ezelőtt is felvetődött, de nem bánom, hogy a harminchoz közel érkezett el a pillanat. Most többet tudok kihozni a szerepből, mint amire korábban képes lettem volna.

Januárig pedig marad a Budapesti Operettszínházban a pénteken bemutatott Notre Dame-i toronyőr?

- Ez a darab is nagy kihívás volt, a kicsit befelé forduló, sötétből jövő katona, Phoebus de Martin kapitány megformálásával. Megtalálja a szerelmet, a boldogsághoz vezető utat, a végén mégsem teljesedhet be az álma, és mindezt katonaként kell megélnie. Nehéz szerep, pláne mert nem voltam sorköteles, amit egyébként bánok. Komolyan mondom, hogy örülnék, ha két-három hónapra visszaállítanák a kötelező szolgálatot, mert nagyon sokakra ráférne. Többek között rám is.

Miért gondolja?

- Mert a jellemem miatt többször rám sütötték, hogy nagyképű vagyok. Meglehet, a kezdeti címszerepek után tényleg elszaladt velem a ló, de inkább arról van szó, hogy alapjáraton elég „szétfolyós” srác vagyok. Hajlamos vagyok ellustulni, a színpadon kívül nem artikulálok rendesen, és hasonlók. Szóval három hónapnyi kiképzés biztosan nem ártana.

Mikor tudatosult önben, hogy fiatal kora ellenére rendre címszerepeket játszik?

- El kellett telnie néhány évnek, mire felfogtam, mekkora súlya van annak, amit napról napra előadunk a színpadon. Kezdetben csak kiálltam a nézők elé, tettem a dolgom, de nem véletlen, hogy olykor betegre görcsöltem magam, és annyira rosszul voltam, hogy le kellett mondanom az előadást. Ezért is említettem, hogy a Dorian Gray a legjobbkor jön. El kellett jutnom oda, hogy érett személyiséggel és kellő önbizalommal kezeljem a szerepeket. Ha kiállsz a nézők elé, csak akkor tartanak hitelesnek, ha te is hiszel önmagadban, és tudod, hogy készen állsz a feladatra.

A színházi hierarchiában mennyire fogadták el a kollégák, hogy ennyire fiatalon népszerűvé vált?

- A színház összetett világ. Egyfelől meg kell tanulnod, hogyan kommunikálsz az idősebb kollégákkal, a jelmezesekkel, a sminkesekkel, a rendezővel. Meg kell tanulnod, hogy nem mész fel rövidnadrágban a színpadra, és nem fütyörészel a pódium közepén. A nagyjából kétszáz kolléga mellett a közönségnek is meg kell felelned – estéről estére mintegy ezren figyelnek –, és közben a saját egyéniségedet is meg kell őrizned. Mert utóbbinál nincs fontosabb, ha azt akarod, hogy megjegyezzenek és emlékezzenek rád. Ám ha valakinek mégsem tetszik a hozzáállásod, azonnal szóvá teszi. Nem egyszerű, nekem is változnom kellett, de érzésem szerint úgy tudtam elfogadtatni magam, hogy közben nem adtam fel azt, aki vagyok. Ez pedig a címszerepnél is többet ér.